Szórakozás

Fenékszépségverseny-győztessel randizott Lukács Miki, de úgy látta, a nő leginkább szereplési lehetőséget lát benne

RTL
RTL
Mártoni Edina több hazai realityben, köztük a Házasodna a gazdában is feltűnt már.

Lukács Miklós nemrég a Celebrandiban kereste a párját, a műsor végén úgy döntött, Ramónával szeretne tovább ismerkedni. A nő aztán kamerán kívül közölte vele, hogy inkább baráti szinten tartaná meg a kapcsolatukat, erre viszont a színész nem volt nyitott. Végül egyikük sem kereste többé a másikat.

A Blikk a minap arról írt, hogy egy olvasójuk Mártoni Edinával látta vacsorázni Lukácsot. Előbbi 2016-ban megnyert egy fenékszépségversenyt, 2020-ban a Házasodna a gazdában tűnt fel, tavaly pedig a Séfek Séfében is szerencsét próbált. A társkereső reality végén úgy tűnt, össze is jönnek Szabolcs gazdával, de kapcsolat mégsem lett a dologból.

A lap megkeresésére Lukács Miki elismerte, valóban randizott Mártonival, mindez viszont már múltidő.

Három vagy négy hete valóban ott vacsoráztunk, ahol az olvasó említette. Az Instagramon kezdtünk el ismerkedni, amit néhány találkozó követett. A randijaink során azonban hamar rájöttem, hogy nem egyeznek az elképzeléseink. Őt szerintem jobban érdekelte az általam várható szereplés, mint én magam. Tudom, hogy több műsorban is szerencsét próbált már, és más ismert férfiakkal is próbált ismerkedni. Azóta is írogat nekem, de én nem szeretnék tőle semmit

– jelentette ki a színész, hozzátéve: rendszeresen randevúzik, mióta véget ért a Peller Annával való házassága, társkereső oldalakon is fent van, és bízik abban, hogy előbb-utóbb rátalál majd a szerelem.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik