Belföld

Lassul az árhullám levonulása a Dunán

Berecz Valter / 24.hu
Berecz Valter / 24.hu

A szigetközi mellékágrendszernek köszönhetően lassul az árhullám levonulása a Dunán – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság az MTI-vel. A közleményükben kifejtették, hogy a szlovákiai Duna-üzemvízcsatorna karbantartása miatt a folyón levonuló árhullám nagyobb része magyar területen, a Szigetközön keresztül folyik le.

Az erős sodrással és sok uszadékkal érkező vizet azonban a mellékágrendszer lelassítja, ezért sem az alsóbb szakaszokon, sem Budapesten nem kell árvízvédelmi készültségre számítani. Az előrejelzések szerint a csapadéknak és az árhullámnak a közeljövőben várhatóan nem lesz utánpótlása.

A Duna felső – bajor és osztrák – vízgyűjtőin az elmúlt négy-öt nap során területi átlagban 90-110 milliméter csapadék hullott, ami árhullámot indított el. Ennek tetőzése Pozsonyt szerda kora reggel hagyta el, pillanatnyilag a Szigetköz térségében tart.

A megnövekedett víztömeg miatt a szigetközi árvédelmi szakaszokon kedden elrendelt elsőfokú (legalacsonyabb) árvédelmi készültséget szerda reggeltől másodfokra emelték, ugyanakkor – a mellékágak lassító hatása miatt – a Szigetköz alatti Duna-szakaszokon a vízállás sehol sem éri majd el az  elsőfokú készültségi szintet. Budapestnél előreláthatólag péntek reggel, az alsó rakpart szintje alatt bő két méterrel következik be a tetőzés – írta a vízügyi főigazgatóság.

A vízitúrázók figyelmét továbbra is felhívják vízügyesek arra, hogy legyenek körültekintők: a megnövekedett vízhozam erős áramlást, magasabb vízszintet, és több uszadékot eredményez a hullámtérben, a parti sáv eróziója miatt pedig gyakrabban kell vízbe dőlt fákra számítani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik