Szórakozás

Fellebbezett az ügyészség Herczeg Zoltán ügyében, visszahelyeznék rá a nyomkövetőt

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
A divattervező azt mondja, bízik az elsőfokú bíró bölcs értékítéletében.

Herczeg Zoltán hétfőn számolt be arról, hogy négy hónap háziőrizet után lekerülhetett a lábáról a nyomkövető, mivel a korábbi határozat augusztus 20-án lejárt, a bíróság pedig nem hosszabbított. A divattervező a háziőrizetet megelőzően fél évet töltött előzetes letartóztatásban, a héten pedig úgy fogalmazott, számára valójában most kezdődik a nyár. Hozzátette, jogilag ugyan megszűnt a bűnügyi felügyelete, az elsőfokú döntéssel szemben az ügyészség még három napig fellebbezhet, bár reménykedett, hogy erre nem kerül sor.

Az ügyészség viszont most a Blikk megkeresésére közölte, hogy a fellebbezés megtörtént.

Megkeresésére tájékoztatjuk, hogy a kerületi ügyészség fellebbezést jelentett be a végzéssel szemben, a gyanúsítottak bűnügyi felügyeletének ismételt elrendelése érdekében. A fellebbezés indokolásának lényege szerint, a 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető bűncselekménnyel gyanúsított két férfi eljárásban való jelenlétének biztosítása, valamint a bizonyítás eredményes befejezése érdekében a kényszerintézkedés szükséges és indokolt

– tájékoztatta a lapot a Fővárosi Főügyészség Sajtóosztálya.

A fellebbezés kapcsán a Blikk telefonon kereste fel a divattervezőt, aki a lap munkatársától értesült az ügyészség döntéséről.

Nagyon bízom az elsőfokú bírónak a helyes és bölcs értékítéletében és éleslátásában. Korrekt volt az indoklás, amivel megszüntették a bűnügyi felügyeletet

– nyilatkozott röviden.

Jogszabály szerint a bíróságnak körülbelül két hete van dönteni arról, helyt adnak-e az ügyészség indítványának.

Kapcsolódó
Vége a házi őrizetnek, lekerült a nyomkövető Herczeg Zoltánról: Nekem most kezdődik valójában a nyár
A divattervező elmondta, mik a tervei most, hogy újra szabadon mozoghat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik