Élő Sport

Lyles lett a sprinterkirály, drámai forgatókönyv után dőlt el az arany női gerelyhajításban és hármasugrásban

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Három magyar érdekeltségű versenyszám volt a budapesti atlétikai világbajnokság péntek esti programjában, a 4×100-as váltóknál a férfiakért és a nőkért is szoríthattunk, 800 méteren pedig Kéri Bianka elődöntőzött.

A férfi váltóknál a magyar csapat az első futamban kapott helyet, továbbjutást az első három hely mellett a további két legjobb idő ért. A négyes első embere Illovszky Dominik volt, aki a hatos pályán a japán és a jamaicai futó között rajtolt, de ebben a futamban indultak a két 100-as világbajnokkal, Christian Coleman-nal és Fred Kerley-vel felálló amerikaiak is.

Illovszky Boros Bencének adta át a váltóbotot, majd Szabó Dániel következett, Pap Márk pedig 39.55 mp-es eredménnyel ért célba, ami a váltó idei legjobbja. Ezzel a magyar kvartett hatodik lett, mivel a németek és a hollandok is rontottak. A futamot az amerikaiak nyerték 37.67 mp-cel, a világ idei legjobbjával. Összesítésben a 13. helyet szerezte meg a hazai váltó.

A női 4×100-as váltó 43.38 másodperces országos csúcsot ért el, és a 14. helyen végzett. A magyar váltó a második futamban az egyes pályáról indult. Kerekes Gréta reagált a mezőnyből a leggyorsabban, de visszalőtték a rajtot, és a lengyeleket figyelmeztették. Kerekes másodszorra is jól rajtolt, Csóti Jusztina is remekül pörgette a ritmust, Takács Boglárka elment a kettes pályán futó brazil ellenfele mellett, Kocsis Anna Luca pedig megőrizte a dél-amerikaiakkal szembeni előnyt. A nigériaiak nem értek célba, így a magyar négyes hetedik lett a futamában.


Kéri Bianka 800 méteren a második futamba kapott besorolást, és az első körben a mezőny végén helyezkedett, arra figyelt, hogy ne szakadjon le. Majd 600 méternél megindult előre, az utolsó kanyarban egészen a harmadik helyre futott fel. A hajrát azonban nem bírta jól, sorra elmentek mellette a többiek, végül 2:01.68 perccel nyolcadik lett.

Ugyanolyan forgatókönyv szerint dőlt el a női hármasugrás és a gerelyhajítás döntője: Yulimar Rojas és Kitagucsi Haruka is az utolsó kísérletével állt az élre, és kaparintotta meg az aranyat. Az egyszeres olimpiai és háromszoros világbajnok Rojas épphogy becsúszott a nyolcas döntőbe, és a hatodik sorozat előtt a nyolcadik helyen állt, majd egy 15,08 méteres ugrással megszerezte zsinórban negyedik vb-aranyát.

ű

Gerelyhajításban az ecuadori Flor Denis Ruiz Hurtado, akinek nagy világversenyen eddig egy olimpiai kilencedik hely volt a legjobbja, az elsőre elért 65,47 méterrel egészen a hatodik sorozatig vezetett. Akkor azonban jött a világranglistát vezető japán Kitagucsi – akinek egyedüliként a mezőnyben minden kísérlete 60 m fölött volt – és 66,73 méterrel megszerezte a világbajnoki címet.

A pénteki versenynapot a két 200-as döntő zárta, és némi meglepetésre egyik sem volt igazán izgalmas. A nőknél címvédés történt, a jamaicai Shericka Jackson 21.41 másodperces időt ért el, ez minden idők második legjobb kétszázas eredménye, ami mindössze hét századdal marad el Florence Griffith-Joyner 1988-ban futott világcsúcsától.

A férfiaknál a Budapesten 100 méteren győztes, vb-címvédő, olimpiai második amerikai Noah Lyles az elődöntők alapján kiemelkedett a mezőnyből, melyben mások mellett az olimpiai címvédő – de idén sérülésekkel bajlódott – kanadai Andre de Grasse, illetve az amerikai Erriyon Knighton és Kenneth Bednarek, valamint a 100 dobogósai, a botswanai Letsile Tebogo és a brit Zharnel Hughes is ott voltak.

A rajt után a kanyart együtt futották a legjobbak, Lyles a célegyeneshez Bednarekkel, Knightonnal és Tebogóval együtt ért be, onnan elhúzott tőlük. Lépésről lépésre távoldott és csak a győztes ideje volt a kérdés, ami végül 19.52 másodperc lett.

A pénteki dobogósok:

férfi 200 m (-0,2 méter/másodperc):
1. Noah Lyles (Egyesült Államok) 19.52 mp
2. Erriyon Knighton (Egyesült Államok) 19.75
3. Letsile Tebogo (Botswana) 19.81

 

női 200 m (+0,1 m/mp):
1. Shericka Jackson (Jamaica) 21.41 mp
2. Gabrielle Thomas (Egyesült Államok) 21.81
3. Sha’Carri Richardson (Egyesült Államok) 21.92

 

női hármasugrás:
1. Yulimar Rojas (Venezuela) 15,08 m
2. Marina Bek-Romancsuk (Ukrajna) 15,00
3. Leyanis Pérez Hernandez (Kuba) 14,96

 

női gerelyhajítás, világbajnok:
1. Kitagucsi Haruki (Japán) 66,73 m
2. Flor Denis Ruiz Hurtado (Kolumbia) 65,47
3. Mackenzie Little (Ausztrália) 63,38

Lyles óriási fölénnyel nyerte a 200-at

Érthetően nagy várakozás előzte meg a férfi 200 döntőjét, a 100-on világbajnok Noah Lyles ugyanis azt tervezte a vb előtt, hogy megdönti Usain Bolt 19.19-es világcsúcsát. Ott volt még a mezőnyben a rövidebb sprinttávon szintén dobogós Letsile Tebogo és Zharnel Hughes is, valamint az az Andrew Hudson, aki még az elődöntő előtt az edzőpálya és a stadion közti golfkocsibalesetben megsérült – ő ugyan nem futott döntős időt, de az a döntés született, hogy indulhat pénteken este.

Lyles a kanyar közepén gyújtotta be a rakétákat, a célegyenesre pedig már egyértelműen az első helyen fordult, majd fokozatosan növelte az előnyét. A világcsúcstól, de még az egyéni legjobbjától is jelentősen elmaradt, de így is 25 századot vert a mezőnyre (19.52 volt a győztes idő).

Varga Jennifer / 24.hu

Amerikai második helyet hozott a döntő, Erriyon Knighton szerezte meg az ezüstöt, míg a 100-on második Tebogo ezúttal harmadik lett. Knighton nevét érdemes lesz megjegyezni, még csak 19 éves, de a tavalyi vébén harmadik, most második lett.

Hudson a nyolcadik helyen végzett.

A 26 éves Noah Lyles az ötödik világbajnoki címét nyerte, ezen felül van vb-ezüstje és olimpiai bronzérme is. Szombaton este az amerikai 4×100-as váltó tagjaként is vb-döntőt fut majd az előzetes tervek szerint.

Kapcsolódó
„Az én fejemben nincsenek riválisok” – Noah Lyles töltheti be a Usain Bolt után maradt űrt?
Az amerikai sprinter nem kisebb tervekkel érkezett a budapesti atlétikai világbajnokságra, minthogy szerezzen három aranyérmet és megdöntse Usain Bolt egyik rekordját. Egy első helyet már megszerzett.

Férfi 200 méteres síkfutás, döntő

1. Noah Lyles (amerikai) 19.52

2. Erriyon Knighton (amerikai) 19.75

3. Letsile Tebogo (botswanai) 19.81

Hú, de megverte a mezőnyt 200 méteren Jackson!

Címvédés női 200-on, a jamaicai Shericka Jackson 21.41 másodperces világbajnoki csúccsal szerezte meg az aranyérmet. Hét századra volt csak a világrekordtól!

Két amerikai végzett mögötte a dobogón: Gabby Thomas (21.81), valamint a Budapesten 100 méteren győztes Sha’Carri Richardson (21.92, ami egyéni csúcs).

Varga Jennifer / 24.hu Richardson és Thomas itt már tudták, hogy Jacksont nem lehet megfogni.

Kell nagyobb dráma? Az utolsó sorozatban dőlt el a gerelyhajítás döntője

A japán Kitagucsi Haruka nyerte meg a női gerelyhajítók versenyét. 63 méteres kísérletével sokáig még a dobogós helyektől is messze volt, azonban az utolsó sorozatban 66,73 méterre hajította a gerelyt, amivel azonnal az élre ugrott. Innentől már nem lehetett elvenni tőle a győzelmet, a második a kolumbiai Flor Denis Ruiz Hurtado (kontinentális csúccsal), a harmadik az ausztrál Mackenzie Little lett.

Sok van még az országos csúcsot futó magyar váltóban

Magyar országos csúcsot futott a 4×100-as női váltó, a 43.38 a futamban a hetedik, összesítésben a 14. helyre volt elegendő a budapesti vébén. A futamra érkezve bevágták a kivetítőre, ahogy a golfkocsin érkezett a csapat a stadionhoz, a csapattagok pedig énekeltek, mint mondták, elsősorban saját maguk szórakoztatása volt a cél.

Kerekes Gréta azt mondta az újságíróknak, hogy a biztonsági első váltás volt a céljuk, mert akadtak gondjaik az elmúlt napokban. „Régen futottunk 4×100-at, ilyenkor egy kicsit elbizonytalanodik az ember. A biztonságra mentünk, hogy menjen körbe a bot.”

Takács Jusztina arról beszélt, hogy igazi hullámvölgy az elmúlt egy hét, neki még egy nappal az előfutamok sem volt biztos a részvétele.

A 100-on elődöntős, korábban 200-on is futó Takács Boglárka elmondása szerint nem örültek, mikor meglátták, hogy egyes pályára kerültek.

Fontos volt a váltásoknál, hogy beljebb maradjunk, ami nem volt egyszerű feladat, de mindenki maximálisan kitett magáért.

Kocsis Luca szerint nagyon sok van még ebben a váltóban, amely akár közelítheti a 43 másodperces idő elejét, vagy a 42 végét.

Varga Jennifer / 24.hu

Férfi váltó: „Futottunk mint az őrültek”

„Szerintem három-négy tizeddel jobb idő volt bennünk, de én mindig elégedetlen vagyok a futásokkal, ezt tudják rólam a srácok. Ebben nem is értünk egyet sajnos” – nyilatkozta Boros Bence, a 4×100 méteres váltó tagja a magyar újságíróknak. „Tudom, hogy ennél több van bennünk, de ez most ilyen lett. Holnapra kialszom és megyünk tovább”.

„Én azt gondolom, hogy ezzel a futással teljesen elégedettek lehetünk” – vette át a szót Szabó Dániel. „Úgy jöttünk ide, hogy élvezzük a futást, élvezzük, hogy itt lehetünk, a nézősereget, a hatalmas drukkolást, ami a magyaroknak szól. Kicsit vissza is kellett fogni magunkat, nehogy túlteljünk adrenalinnal. Elégedett vagyok, mert tudom, hogy rengeteg van még ebben a futásban, de büszkék lehetünk arra, amit elértünk. Az az igazság, hogy ritkán futott magyar staféta 40 másodperc alatt az elmúlt időszakban, mi pedig idén háromszor is megcsináltuk”.

„Nekem sérülések nehezítették a szezonomat, a vb-re szerencsére össze tudtam kapni magam, amennyire lehet” – mondta Pap. „Futottunk mint az őrültek, ahogy csak tudtunk. Én elégedett vagyok”.

Varga Jennifer / 24.hu

Rojas zsinórban negyedszer világbajnok

A hármasugrás egyeduralkodónője 2017, 2019, 2022 után 2023-ban is világbajnok lett. Az utolsó sorozatig vezető ukrán Beh-Romancsuk belépett az utolsó kísérleténél, így végül az olimpiai bajnok Rojas nyolc centivel megelőzte.

Kéri egy nagy hajrával talpra ugrasztott mindenkit

Kéri Bianka is futott a 800 méteres elődöntőben, a 9-es pályára kapott besorolást a második futamba. Így, hogy elsőnek mutatták be, meg is adta az alaphangulatot a futamnak, amelynél az első kör végén a mezőny végén tempózott. A második 400-on hajrába kezdett, többeket is megelőzött, volt, mikor a harmadik helyen állt, amivel óriási szurkolást intézett, végül 2:01.68-as idővel a nyolcadik helyen ért be a célba, azaz nem jutott tovább.

Varga Jennifer / 24.hu

Bajban a hármasugrás királynője

Az egyszeres olimpiai és háromszoros világbajnok venezuelai Yulimar Rojas épphogy becsúszott a legjobb nyolcba, amely folytathatja tovább a harmadik sorozatot követően.

Rojas 14,33 méterrel áll, az élen az ukrán Beh-Romancsuk található kereken 15 méterrel.

Új országos csúcsot futott a magyar női 4x100-as váltó!

A Kerekes Gréta, Csóti Jusztina, Takács Boglárka, Kocsis Luca Anna összeállítású női 4×100-as váltó a futamában a hatodik lett 43.38 másodperces idővel, ami új országos csúcsnak számít.

Kerekes Gréta reagált a mezőnyből a leggyorsabban, de visszalőtték a rajtot, és a lengyeleket figyelmeztették. Kerekes másodszorra is jól rajtolt, Csóti is remekül pörgette a ritmus, Takács elment a kettes pályán futó brazil ellenfele mellett, Kocsis pedig megőrizte a dél-amerikaiakkal szembeni előnyt. A nigériaiak nem értek célba, így a magyar négyes a 43.38-as országos csúccsal futamában hetedik lett.

A futamot 41.59-es idővel az Egyesült Államok nyerte meg. A magyar csapat összesítésben a 14. helyen végzett.

Mintha motorra ült volna

A jamaicai női 4×100-as váltó utolsó embere, a háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok Shelly-Ann Fraser-Pryce rendesen begyújtotta a rakétákat, és nagyon megverte a mezőnyt. Jamaica 41.70 másodperccel nyerte az első elődöntőt a nőknél.

Az olasz váltó nyerte a másik elődöntőt

37.65 másodperces idővel végzett az élen az olasz négyes. Dél-Afrika (37.72) és Nagy-Britannia (38.01) zárt még az első háromban. Az Illovszky Dominik, Boros Bence, Szabó Dániel, Pap Márk összeállítású magyar váltó végül 13. lett.

Hatodikként zárt a magyar váltó

A célba ért váltók közül az utolsó lett a magyar csapat a 39.55 másodperces idejével. De két négyest így is megelőzött, mivel a németek és a hollandok célba sem értek. A futamot 37.67 másodperccel az USA nyerte Jamaica  (37.68) és Japán (37.71) előtt.

Magasugranak a tízpróbázók

Vannak, akik még be sem szálltak a versenybe, úghogy még az elején járunk. Egyelőre csak közelítenek a 2 méter felé, és amíg átlépik, addig elevenítsük csak fel az abszolút világrekordot, amit a kubai Javier Sotomayor tart 245 centiméterrel.

Tavaly bronz, idén ezüst, jövőre...?

A brit Matthew Hudson-Smith 30 méterrel a cél előtt még vezetett a 400 méteres síkfutás döntőjében, végül második lett a jamaicai Antonio Watson mögött.

„Az aranyért jöttem. Az ember sohasem lehet elégedett, mindig többet akar. Hálás vagyok az eredményért, de tudom, hogy több van bennem. Jövőre nagy terveim vannak, hiszen olimpiai év következik. A legfontosabb, hogy egészséges maradjak. Tavaly bronzérmes voltam, idén ezüstöt nyertem, úgyhogy jövőre az aranynak kell következnie” – nyilatkozta Hudson-Smith a BBC-nek.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik