Gazdaság

Megtöbbszöröződött a foglalkoztatott nyugdíjasok száma

Getty Images
Getty Images

A KSH korcsoportonkénti statisztikájában 2009-től 2022-ig vannak adatok a foglalkoztatott 65-74 év közöttiek számáról. Mint az ábrán is látszik, jelentősen megemelkedett a 65 felett foglalkoztatottak száma, a férfiaknál és a nőknél is. Az is egyértelmű, hogy a közterhek enyhítése is hatással volt a 65 év felettiek foglalkoztatására, megugrott a létszám 2019-től, amikortól nem kellett járulékot levonni a nyugdíjas foglalkoztatottak béréből, és az is lendített a dolgon, hogy 2022-től már szochómentes is a keresetük (ami a foglalkoztatót mentesíti).

A férfiaknál több mint háromszorosára emelkedett a 65 év feletti foglalkoztatottak száma az elmúlt 14 évben, a nőknél több mint négyszeresére. Az évek során azonabn mindig a férfiak közül foglalkoztatták nagyobb arányban a 65 év felettieket. Tavaly már több mint 48 ezer nőt, és több mint 61 ezer férfit foglalkoztattak a 65–74 közötti  korosztályból, míg 2009-ben még csak szűk 12 ezer nőnél is majdnem 19 ezer férfinél jelezte ezt a statisztika. Az évek során a fiatalabb, azaz a 65-69 éves korosztályban volt mindig nagyobb a foglalkoztatottak száma, három-négyszerese, mint a 70-74 évesek körében.

Munka nyugdíj mellett

A korbetöltött (legalább 65 éves) nyugdíjasok foglalkoztatását a versenyszférában semmi sem tiltja vagy korlátozza 2023-ban. Annyit dolgozhatnak és kereshetnek, amennyit csak tudnak. A keresetük járulékmentes, vagyis nem kell fizetniük a 18,5% mértékű társadalombiztosítási járulékot, csak a 15 százalékos szja-t kell levonni a bruttó keresetből. A foglalkoztató pedig mentesül a nyugdíjas keresete után a 2022. január 1-jétől változatlanul 13% szociális hozzájárulási adó alól. Így azonos bruttó keresetet feltételezve

  • a nyugdíjas munkavállaló keresete nettó 18,5 százalékkal magasabb, míg
  • a foglalkoztató bérköltsége 13 százalékkal kevesebb lehet

ahhoz képest, mintha aktív korú foglalkoztatottról lenne szó.

Ha a nők kedvezményes nyugdíjában részesülő szeretne dolgozni az ellátása mellett, akkor azt érdemes tudnia, hogy a munkával szerzett kereseténél 2020. július 1-jétől megszűnt az éves összeghatár kereseti korlátozása, vagyis az érintett hölgy is annyit kereshet a versenyszférában, amennyit csak tud. A nők kedvezményes nyugdíja – amely egyébként saját jogú teljes öregségi nyugdíj – mellett szerzett kereset is tb-járulék- és szochomentes.

A nyugdíjguru összefoglalójában kitér arra is, milyen szabályok vonatkoznak a közszférában dolgozókra, illetve a nyugdíjas vállalkozókra, stb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik