Belföld

Botka László: Rosszabb ez, mint a kommunizmus

Botka László (Botka László)
Botka László (Botka László)

"Azt kérem minden gondolkodó választópolgártól, hogy Orbánék hazudozásának is pont az legyen a következménye 2014-ben, mint a szoci hazugságoknak korábban." Azért ez elég jó mondat. Alább monstre nagyinterjú olvasható az egyetlen nagyvárosi szoci polgármesterrel, az MSZP választmányi elnökével.

Lesz lézer?

Aggódom.

Van miért. Veszélyben az egyetlen magyarországi EU-s nagyprojekt, a bő hatvanmilliárd forintos szuperlézer megépítése. Pár hete a kormány által felállított bizottság vizsgálja, ki hibázott. Az ön szempontjából nem túl biztató, hogy a legutóbbi Heti Válasz szerint a beruházásnak otthont adó Szeged polgármestere, Botka László is felelős a helyzetért.

Egy másik kormányorgánum, a Magyar Nemzet meg egyenesen azt írta, hogy Botka félrevezette a kormányt… Nem tudom, ez még csak a vádirat, vagy már az ítélet.

Ön Bajnai Gordon oldalán 2009 októberében azzal állt a nyilvánosság elé, hogy „a szegedi helyszín győzött a pályázaton”. Csakhogy a beruházást – az idézett médiumok szerint – nem készítették elő.


Szétszórja, mondjuk, háromezer pék közt
Fotók: Neményi Márton

Mit kellett volna előkészítenünk? A komplett pályázat leadása az Orbán-kormány alá tartozó, a projekt menedzselésére létrehozott ELI-HU Kft. feladata volt 2011-ben.

A beruházás hatvan-hatvanötmilliárdjából körülbelül tízmilliárd a magyar rész, ebből Bajnai 2010 elején mindössze egymilliárdot biztosított a cégnek.

Mert akkor ennyire volt szükség az előkészítéshez. Sajnos a hatalomra kerülő Orbán azonnal leállíttatta a kifizetést. Interpellációkban legalább tízszer kérdeztem rá a miértre, azt a választ kaptam, hogy tízmilliárd óriási pénz. Aha, épp annyi, mint egy új debreceni stadion. Vajon a futballban vagy a tudományban van Magyarország jövője?

A kormány 2011 elején kiemelt nemzetgazdasági beruházásnak minősítette a lézerprojektet, majd novemberben 2,8 milliárdot adott a tervekre. Ez jó hír. Az viszont elképesztő, hogy senki sem tudta, sem a kormányban, sem Szegeden, hogy egy uniós szabály alapján nem nyújtható támogatás olyan cégnek, melynek a megelőző évben negatív volt a tőkéje. És hát az ELI a zárolás és a minimális, de létező rezsiköltség miatt mínusz ötmillió forintra jött ki 2010 végére. Ha Brüsszel tartja magát a saját előírásaihoz, bukott Szeged, s talán Romániában lesz szuperlézer. Ön miért nem hívta fel a kormány figyelmét az aknára?

Mert nem az én dolgom. Az ELI a kormány cége, Budapesten működik, nekünk csupán szimbolikus tulajdonrészünk van benne.

Mi lesz most?

Fogalmazzunk úgy: rettentően aggódom, hogy a kormány arra készül, lemondja az ELI-Projektet.

Miért mondaná le?

Egyesek szerint Orbán sajnálja a tízmilliárdos önrészt a kétszer egymás után szocialista polgármestert választó bűnös Szegedtől. Állítólag azon töri a fejét, hogy inkább fideszes városokba hívja le azt a felszabaduló félszázmilliárdnyi uniós fejlesztési forrást, szétosztja, mondjuk, háromezer pék között. Hülyét csinálna Magyarországból. Nemcsak a világban ma működő legnagyobb lézerberendezésnél ezerszer nagyobb teljesítményű szerkezettől esnénk el, hanem azoktól a cégektől is, amelyek a kutatóközpont mellé települve hasznosítanák az eredményeket az űrkutatásban, a gyógyászatban, az informatikában, a műszer- és gépgyártásban.

Bizonyára nagyobb szava volna önnek ezekben a kérdésekben, ha az országos politikában is aktív szerepet játszana. De inkább bezárkózik Szegedre. Az MSZP-ben már évekkel ezelőtt kormányfőjelöltként és leendő pártelnökként emlegették, ám nem vállalta a megmérettetést.

Láttam épp elég miniszterelnököt csillogni, aztán megbukni. Vonzanak a feladatok, de csak ha adottak a siker feltételei.

Idén tavasszal vállalt először országos szerepet: választmányi elnök lett. Mihez kezdett vele?

Dolgozunk keményen. A választmány fontos testület, koordinálja a választásra való felkészülést, a programot, a szövetségeket, jelöl pártelnököt és miniszterelnök-jelöltet.

Alsó? Felső? Király?

„Modern, karakteres baloldali politikát kell folytatni” – ezt 2010 októberében nyilatkozta. Ezt meg idén januárban: „A pártnak új stílusra, új fordulatszámra van szüksége.” Forog már a karakteres, lendületes stílus?

Ha valaki azt gondolja, hogy egyetlen választmányi üléssel létrehozható a magasabb fordulatszám, az nincs tisztában a politika működésével.

Volt több választmányi ülés is, nem?

Ezeken elfogadtuk az Ajánlat Magyarországnak program alapját, amit társadalmi vitára bocsátottunk. Több száz fórumon beszélgettünk az emberekkel, én magam is országjárásba kezdtem. A 2010-es bukás fő oka, hogy elveszítettük a kapcsolatot a lakossággal, nem merészkedtünk ki a Parlamentből, a városházákról és a pártirodákból.

Volt annak más oka is, de már ne gyurcsányozzunk, ne hagyózzunk. Inkább azt kérdem: van bármi értelme egy ilyen balos nemzeti konzultációnak?

Sokkal több ez, mint Orbán nemzeti konzultációja. Nagy élmény volt közvetlen közelről megtapasztalni, hogy egyre nő a szocialista párt iránti érdeklődés.

Az MSZP történetének messze legsikeresebb politikusa, Horn Gyula csak kampányban haknizott, de ott is ő beszélt, és föl sem vetődött benne, hogy a nép hangját hallgatva állítsa össze a programját.

Horn óta jelentősen változott az igény. Annak idején itták a politikus szavait, ma viszont az arat sikert, aki képes meghallgatni a szimpatizánsokat. Én is rengeteg jobbnál jobb ötlettel lettem gazdagabb az országjárás során.

Egyet mondjon.

Remekül látják, hogy az egykulcsos adó nemcsak nettó jövedelemcsökkenést okozott a többség számára, hanem egyenesen gátja a munkahelyteremtésnek; sokakat visszasoroltak félállásba, másokat elbocsátottak miatta, miközben a munkáltatók terhe is nőtt.

Ez egy ötlet?

Tanulság számunkra, hogy az emberek is tisztában vannak mindezzel. Ami arra ösztökélt bennünket, hogy őszre alternatív költségvetést készítsünk, és felmutassuk, milyen adórendszerre van szüksége az országnak.

A szocialisták politikai píárnak minősítették Orbán nemzeti konzultációit. Ez az önök országjárása se tűnik többnek annál.

Mi meghallgatjuk az embereket, Orbán viszont manipulatív kérdőívet küldet szét, illegális névjegyzéket állít össze állami pénzen.

A lakossági fórumokon túl mi demonstrálja még a szocialisták új fordulatszámát?

Például az, hogy tavasszal új elnökséget választottunk, tele korábban jobbára ismeretlen arcokkal.

Akik részben most is ismeretlenek.

Ja, persze, egy szocialista két hibát tud elkövetni: ha van múltja, és ha nincs… Az új arcok a nyitottságunkat jelzik. Alternatívává kell válnunk minden, demokratikus érzelmében megbántott választópolgár számára. Egyre több fiatal érdeklődik irántunk.

Hányan léptek be az ön megyéjében az elmúlt két-három hónapban?

Sokan.

Tízen?

A bővülés meghaladja az úgymond természetes fogyást.


A többiek nem érdekesek

A 2011 novemberi tisztújító kongresszuson ön azt üzente a pulpitusról a pártelnöknek: „Nem eléd, nem mögéd, de melléd állok.” Még mindig Mesterházy mellett áll? Vagy inkább mögötte? És: nem vágyik elé?

Azért vállaltam a választmányi elnöki posztot, mert Attila mellett szeretnék állni.

Bajnai mellé is beállna, ha ezt diktálná a 2014-es kampányláz? Csak mert a Bajnai-féle Haza és Haladás Alapítvány minapi, igen alapos elemzése szerint kizárólag a demokratikus ellenzék fegyelmezett összefogásával váltható le Orbán.

A szocialista párt álláspontja egyértelmű: az lesz a miniszterelnök-jelöltünk, akivel választást tudunk nyerni. De a korábbi időszakok megszenvedett tapasztalata, hogy utóbb kormányozni is kell tudni együtt.

Vagyis?

Egész pontosan fogalmaztam az imént.

Korábban azt nyilatkozta, azért nem vesz részt az országos politikában, mert nem pazarolja idejét lózungvitákra.

Ilyet mondtam volna?

Még 2010. október hatodikán a Népszabadságban. Tessék, itt a cikk.

Ja, most már akkor emlékszem. Ha már itt van előttem.

Mi az a lózungvita? És van még olyan?

A 2010-es választási vereség után ment a pártban ez a ki a hibás, ki nem hibás, ki a fiatal, ki a nem fiatal vita. Ezt neveztem én lózungvitának.

És ki is vette belőle a részét. Nagy sértődés támadt, amikor a vezetésből kiszorított Gyurcsány Ferencet és az MSZP-ből éppen kilépő Szili Katalint a múlt emberének titulálta.

Kár, pedig csak az időszak a lezárásának szántam a megjegyzést. Se előtte, se utána nem aggattam stigmákat szocialista politikusokra, inkább azt hangsúlyoztam, hogy mindenkire szükség van.

Lendvai Ildikótól Szekeres Imrén, Kovács Lászlón és Puch Lászlón át Hiller Istvánig, Lamperth Mónikáig, Mandur Lászlóig az összes „öreg” elfogadta, hogy a hátsó sorban a helye, vagy csak várják, mikor térhetnek vissza a párt élére?

Elfogadták a váltást, aminek fényes bizonyítéka, hogy még csak el sem indultak az elnökségi helyekért zajló versenyben.

Ön azt mondta két éve: „A Fidesz kormányzása nagyon megkönnyíti nekünk, hogy megtaláljuk a baloldali értékeinket, üzeneteinket.” Megtalálták?

Meg. A Fidesz valamennyi döntése kőkemény jobboldali ideológiát követ: gyarapodjon a középosztály, ezt az egymillió embert szolgálja az adórendszer és a családtámogatás, a többiek nem érdekesek. Mindez leöntve egy igazságosságot hirdető, de időnként a balt is balról előző populista szósszal. Gusztustalan. A baloldal célja a leszakadásra ítélt milliók képviselete.

Ez nem érték, hanem feladat.

Bárhogyan is nevezzük, meg kell állítani Orbán ámokfutását. Különös tekintettel arra, hogy az elmúlt két évben az összes gazdasági mutatót tekintve romlott az ország helyzete.


Nem azt akarom, hogy ismét lángoljon a tévészékház

Orbán szerint a hiány és az államadósság leszorítása a kulcskérdés. Csökken is mindkettő.

Nem csökkent.

A hiány az EU elvárta három százalék alatt lesz, az államadósság hetvennyolc százalék alá esett.

Mindez annak tudható be, hogy Orbán elrabolta hárommillió ember magánynyugdíj-pénztári megtakarítását. Közel háromezermilliárd forintot. Tehát nem csökkent az államadósság, csupán átütemeződött egy része: némi külföldi adósságcsökkenés mellett megjelent egy hatalmas belső adósságpakk. Azt egyszer vissza kell fizetni.

Nem biztos. Az a havi harmincmilliárd, ami korábban a magánpénztárakhoz folyt be, most az államnál landol, a normál járulékkal együtt. Abból kapják a mostani jogosultak a nyugdíjukat, miként a későbbiek ellátását is az aktuális befizetésekből finanszírozzák majd.

Ez így igazságtalan lenne. És azt se feledjük, hogy Magyarország a régióban egyedüliként recesszióba süllyedt, miközben Orbánék még ma is a szocialista kormányokra mutogatnak vissza.

Önök se tennének másként.

Lehet. De akkor azt kérem minden gondolkodó választópolgártól, hogy Orbánék hazudozásának is pont az legyen a következménye 2014-ben, mint a szoci hazugságoknak korábban. Nem kell megijedni, nem azt akarom, hogy ismét lángoljon a tévészékház, mi baloldaliak nem vágyunk ilyenre, nekem elég, ha a Fideszt is kiszavazzák a hatalomból.

Most úgy tűnik, marad a Fidesz. Nincs ellenfele.

Azért csak elveszítették a szavazóik hatvan százalékát. És ez jó tendencia. Persze a Fidesz hiteltelenné válása szükséges, de nem elégséges feltétele a kormányváltásnak. Nekünk is erősödnünk kell – erősödünk is. Jobban állunk, mint amit a számok mutatnak, ugyanis rejtőzködnek a választóink. Ennek oka, hogy tőlünk nem kellett tartani, a Fidesz viszont helyi szinten megfélemlíti az embereket. Én bár tíz éve vagyok Szeged polgármestere, sosem érdekelt se egy iskolaigazgató, se egy városi cég igazgatójának, munkatársának pártállása. Csak az számít, jól végzi-e a munkáját.

Pont ezt a mondatot hallottam fél éve Kósa Lajostól.

A kettő között az a különbség, hogy én igazat mondtam.

Az biztosan különbség önök között, hogy Kósa mögött fideszes testület van, ön viszont kisebbségből polgármesterkedik: tizenhárom szoci áll szemben tizennégy fideszessel, valamint egy-egy LMP-ssel és jobbikossal. Ez majdnem olyan patthelyzet, mint az esztergomi.

Esztergomban van többség a testületben, itt nincs. Ezért is reméltem, hogy a szegedi Fidesz megérti, nem érdemes háborúzni.

Az első hónapokban lediktátorozták, elvonták számos jogkörét, a városi cégek éléről leváltották az embereit, a rejtői elnevezésű Gazdasági és Pénzügyi Átvételi Ideiglenes Bizottság hónapokon át vizsgálta az ön úgymond kétes ügyeit.

Háromnegyed éven keresztül működött az a testület, tucatnyi ártatlan embert hurcolt meg a sajtóban, ostobábbnál ostobább feljelentéseket tett, természetesen valamennyit bűncselekmény hiányában utasította el a rendőrség. Egyetlen eredményt tudtak felmutatni: az a Póda Jenő, aki az elszámoltatás élharcosa volt, és aki azt nyilatkozta a választás után, hogy eljött az igazság pillanata, és végre bebizonyosodik, micsoda korrupt gazember ez a Botka, na, ez a Póda kénytelen volt lemondani bizottsági tagságáról, ugyanis kiderült, hogy a cége kétes ügyekbe keveredett… Ahol fűrészelnek, hullik a forgács. Óriási károkat okozott Szegednek a belharc.

Legyen több esze, mint a kormánynak? Mondjuk ebben van valami.

Miért nem próbált új választást kierőszakolni? Félt, hogy elbukja a polgármesteri posztot?

2010 őszén ötvenhat százalékot szereztem, miközben a szocialista párt tizenhat százalékon állt. Ma húsz százalék fölött van az MSZP. Maga szerint mitől kéne tartanom? Az a helyzet, hogy én és a frakcióm nem tudjuk feloszlatni a közgyűlést. Plusz a fideszes önkormányzati képviselők az első perctől mantrázzák, hogy Szeged nem lesz Esztergom. Tisztában vannak azzal, ha Szeged bajba kerül, nehéz lesz elmagyarázni az embereknek, hogy Botkának a polgármestersége tizedik esztendejében ment el az esze.

A kétharmados parlament törvényei erősítik a polgármestereket. Ez jól jött önnek.

Bizonyára nem nekem akart kedvezni Orbán Viktor, de ettől még örültem ennek a változásnak. A helyi Fidesz az első pillanattól ki akarta rúgni a város amúgy kiváló jegyzőjét, ám amikor már majdnem sikerült a terv, akkor a Parlament a testülettől elvéve polgármesteri hatáskörbe utalta a jegyző irányítását, így az esetleges leváltását is. Tetszett. Aztán megszületett az államháztartás egyensúlyára vonatkozó törvény, ami a polgármester feladatául szabta a költségvetés beterjesztését, valamint előírta, ha a polgármester év közben úgy látja, hogy a költségvetés számai nem teljesülnek, nemcsak joga, hanem kötelessége is felfüggeszteni minden közgyűlési határozatot és átvenni a költségvetés irányítását. Azt is előírta a törvény, hogy ha a testület képtelen elfogadni a település költségvetését, akkor a kincstár felfüggeszti a város finanszírozását. Ugye nem meglepő, hogy a szegedi képviselők egyhangúlag szavaztak a 2012-es büdzsénkre?

Kell az állami szigor, hiszen az önkormányzatoknak komoly részük van az államadósság dagadásában.

A kormány épp ezzel a hamis állítással ideologizálta meg az arcátlan önkormányzati törvényt. Hadd mondjam el, hogy az adósság mindössze öt százalékáért felelnek a helyhatóságok. A magyar államadósság bő húszezermilliárd forint, ebből ezer-ezerkétszáz az önkormányzatoké. Ez is azért jött össze, mert a saját bevételek csak a kötelező feladatokra elegendőek, a fejlesztésekhez hitelt kellett fölvenni. Vagyis nem az önkormányzatok voltak felelőtlenek, hanem a kormányok fukarok.

Épültek úgy sportcsarnokok és uszodák EU-s pénzből, hogy arra senki nem gondolt, miből fizetik majd a fenntartást.

A településeket kárhoztatjuk azért, hogy indultak egy pályázaton és nyertek?

Egy polgármester is gondolkodhat pár hónapnál előbbre.

Legyen több esze, mint a kormánynak? Mondjuk ebben van valami.

Az önkormányzatokat is érintik a kormány megszorító intézkedései. Szegeddel többet spóroltatnak, mint a fideszes városokkal?

A jövő évi költségvetésben pénzt és feladatot is elvon a kormány az önkormányzatoktól. Tőlünk elveszik az iskolákat, az okmányirodát, a gyámhivatalt, a szociális intézményeket – ez 7,5 milliárd forintnyi feladat. És elveszik a gépjárműadót, az illetékbevételt és az szja mostanáig ránk eső részét – ez 10,5 milliárd forint. Vagyis úgy hárommilliárd a különbözet. A nálunk nagyobb lélekszámú Debrecenben csupán kétmilliárd, Székesfehérvár esetében 1,8 milliárd, Kaposvárnál 900 millió. Ennyi belefér. A fő baj az, hogy megszűnik a normatív finanszírozás, így e téren is beköszönt a csókosok kora. Eddig a gyereklétszám alapján érkezett központi pénz az oktatásra, és a település maga határozott, hány iskolát, hány osztályt tart fenn ebből. 2013-tól viszont feladatfinanszírozás lesz, vagyis a kormány dönti el, kinek mennyit utal. Az öreg Béla bácsi mesélte nekem, aki még a tanácsi időkben kezdett a hivatalban dolgozni, hogy régen is így ment: a városi tanácselnökök „költségvetési tervalku” keretében előszobáztak a megyei tanácselnöknél. Ez lesz most is, de nem alku, hanem inkább diktátum formájában. Rosszabb ez, mint a kommunizmus. Bár, ha Szegednek kára származik belőle, és kevesebbet kapunk, mint Debrecen, Hódmezővásárhely vagy bármelyik kormánypárti város, azt hiszem, 2014-ben nem kell majd attól tartanom, hogy túl sok fideszes kerül a képviselőtestületbe.


Beszóltam volna?

Szeged is alkudozhatna. Ha ön jó viszonyt ápolna a Fidesz prominenseivel, talán többet kijárhatna a városának. Ehhez képest augusztus huszadikán azt üzente a pár nappal korábban félázsiaizó Orbánnak, hogy „ázsiai, aki mondja”.

Ez a legkevesebb. Orbán azt állította, hogy a magyarnak nem való a demokrácia. Ha ezt egy másik uniós tagállam miniszterelnöke teszi, huszonnégy órán belül leveszik a tábláról. Szóval nagyon visszafogottan fogalmaztam.

Orbán tán arra gondolt, hogy ő fogja kivezetni az országot…

Honnan? Európából. Vagy inkább: Európát az országból.

Ön beszólt a közeli Hódmezővásárhely minap leköszönt polgármesterének, a pár hete a miniszterelnökséget vezető Lázár Jánosnak is.

Beszóltam volna? Vásárhelyen Lázár lemondása miatt időközi polgármesterválasztás lesz, és mivel én vagyok az MSZP Csongrád megyei elnöke, sajtótájékoztatón bejelentettem, hogy a jelöltünk a szükséges kopogtatócédula mennyiség többszörösét szedte össze.

A Facebookon a város huszonhárommilliárdos kötvénykibocsátása miatt támadta Lázárt.

Nem Lázárt támadtam, csupán jeleztem, hogy Magyarország fajlagosan legeladósodottabb városa nem más, mint Hódmezővásárhely. Nagyobb az adóssága, mint Szegednek, pedig negyedannyian lakják. Személyesen azért irritál ez, mert Szegeddel kapcsolatban évek óta az a Fidesz fő üzenete, hogy Botka eladósította a várost. Most akkor mi van?… De mondok mást. Az volt az önkormányzatok jogfosztásáról szóló törvény fő indoka, hogy a települések óriási adósságot halmoztak fel. A legvehemensebben az ÁSZ-elnök Domokos László érvelt a változtatás mellett. Az a Domokos, aki 2006-ban Békés megyei fideszes közgyűlési elnökként közel tízmilliárd forint svájcifrank-alapú hitel vett fel. Mellesleg hasonlóan Lázár Jánoshoz. Megjegyzem, az általam vezetett Szegednek eszébe sem volt svájcifrank-alapú kötvényt kibocsátani, mert túl kockázatosnak ítéltem azt. Na, le lehet szállni rólam, pláne Domokosnak és Lázárnak… Én embert nem bántok, kizárólag politikát kritizálok.

Mi lesz vasárnap Hódmezővásárhelyen? Hány százalékot kap a szocialista jelölt Kiss Andrea? Tízet?

Az elmúlt két évben növekedett a szocialista párt támogatottsága a városban.


Nem tudom, hogy ez még csak a vádirat vagy már az ítélet

Nem volt nehéz. 2010-ben szerény nyolc százalékkal negyedik lett a polgármester-jelöltjük, a fideszes, a jobbikos és egy független is megelőzte.

Lesz még MSZP-s Hódmezővásárhely. Szegedről is azt írta éveken át az összes tudós politológus, hogy Horthy városában fölösleges szoci pártirodát nyitni, de lám, most ez az egyetlen baloldali polgármester vezette nagyváros. Ma meg azt mondja a Fidesz: Szeged az utolsó szocialista bástya. Szerintem meg az első.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik