Második szállásadónk a Corvin Hotel Gyula volt, ahol szintén a recepciós kapta az első piros pontot. A kedélyesen mosolygó, vidám úriember minden kérdésünkre kimerítő részletességgel válaszolt, mintha a gyulai Wikipédia audiováltozata lett volna rátöltve, élmény volt tőle érdeklődni.
Rögtön a legfontosabbal kezdtük: azonnal meg kellett tudnunk, hol találjuk a Százéves Cukrászdát. Kiderült, hogy 70 méterre van a hoteltől, így viszont nem lett volna nagy kihívás a meghódítása, szóval másnapra hagytuk.
Inkább városnéző túrára indultunk; és mivel szerencsére nem ma kezdtük az ipart, a közismert látványosságok helyett a hiánypótlásra hajtottunk. (A hajtásról jut eszembe: a második jó pont a Corvinnak, hogy Bringa Pont kerékpár-kölcsönző van az oldalában – ezt még én is észrevettem; igaz csak másnap.)
Kinéztünk egy ígéretesnek tűnő programot: a Retro kiállítás fantázianevű tárlat – az ’50-’60-’70-’80-as évek relikviáit mutatja. Ez egy állandó kiállítás, amely egész évben várja kedves vendégeit, még szombatonként is. Sikerült kifognunk az egyetlen szombatot, amikor mégsem.
Ismeretlen muszlim nő szobra
Viszont a szálloda környéke, a sétálóutca, a Kőrös-part tényleg első osztályú látvány, őrült nagy hülyeség lett volna kihagyni. A várra azért még ránéztünk (megvan), de igazából már megint csak a wellnessen járt az agyunk, úgyhogy siettünk vissza a Corvinba.
A gyulai vár, előtérben a feleségem
Vivát, privát!
A jacuzziból és szaunából álló wellness-részleg itt úgy működik, hogy este hétig szabad a pálya, mindenki annyit tölt a szaunában és bugyogós vízben, amennyit akar, majd 7 után jön a privatizációs időszak: 1-1 órára (tök korrekt áron) ki lehet bérelni az egységet, és akkor olyan kizárólagosságot érezhetünk, mint Eric Cartman a saját vidámparkjában.
Ráadásul ez a wellness-felhozatal pont elég is 2-4 fő részére, ennél több szolgáltatást úgysem tudtunk volna 1 óra alatt kiélvezni. Főleg mivel kifejezetten koravén típusú wellnessezőnek számítok: sokkal szívesebben ázok nyugdíjasok társaságában egy termálban, minthogy egy barom páros lábbal csússzon be nekem egy óriáscsúszdán. A példa megtörtént eseten alapul, azzal a kiegészítéssel, hogy a barom én voltam a történetben, és én rúgtam ki egy 140-160 kilós szőrös férfiember mindkét lábát; miután ő – máig érthetetlen okokból – a csúszda közepétől felállva sétálva tette (volna) meg a medencéhez vezető utat. Ha nem kaszálom el.
A szükség és a Vader nagyúr
Na, de visszatérve a szállodára: a Corvin Hotel különlegessége, hogy tematikus szobái vannak. Star Wars, Alkonyat, Pókember, Micimackó, de még Kámaszútra témájú apartmanjuk is van, ezeknek a falán gigantikus poszterek láthatóak az említett filmekből/könyvekből (utóbbi nyilván csak jelképesen). Indulás előtt még azért bekéredzkedtünk a Csillagok Háborúja-szobába. Menő!
A szobákról egy pozitívum: külön helyiség a WC és a fürdőszoba. Ugye nem szükséges hangsúlyozni, mekkora előny ez például egy először közösen elutazó párnak – mindenki bátrabban kakil, ha utána senki nem megy be zuhanyozni, nem igaz?
A másik nagy öröm: két gigantikus ágy is van a szobában. Ez a lehetőség a következő célcsoportok számára előnyös: két párnak, akik NAGYON szeretik egymást, és akik közül senki sem horkol. Vagy egy párnak, amelyben mindkét fél igen kövér. Vagy két embernek, aki nem igazán szereti a társaságot, esetleg halat / hagymát / babot vacsorázott.
És még egy hatalmas piros pont a szállodának: mindenért, ami házias. És most ne ilyen hipszteres hülyeségekre gondoljunk, mint a kézműves hamburger, hanem itt tényleg házi kolbászt, házi disznótorost, házi dzsemet és szörpöt szolgálnak fel, és valljuk be: nincs az a bóti termék, ami ezt akár csak megközelítené. Nehéz egyet kiemelni, de tény, hogy a füstölt szalonnalekvár mindent vitt. Természetesen próbáltuk kiszedni az illetékesekből a receptet, de hiába is próbálnánk meg az elmondottak alapján reprodukálni – a közepes minőségű zsírosdeszka-ízvilágnál tovább nem jutnánk; ez az étel viszont más ligában játszik.
A drága jó szállodásoktól kaptunk Várfürdő-belépőt, úgyhogy azt hazudtuk magunknak, hogy majd ott nagyokat úszunk, így előtte lelkifurdalás nélkül ülhettünk be a gyönyörűséges Százéves Cukrászdába. Persze a brutális mennyiségű szállodai reggeli után itt már egy falatot sem bírtunk enni; a csokikrémmel töltött sütik helyett termálban töltött időre szavaztunk.
És most jöhetne zárszó gyanánt valami gagyi szlogen, hogy Gyulán lenni életérzés, de egyszerűbb, ha az igazat mondjuk (remélve, hogy főnökeink nem olvassák végig ezt az anyagot): francnak sem volt kedve hazajönni.