A rektorok támogatják a fer bevezetését, az oktatási tárca álláspontja pedig változatlan, kitart a fer mellett – közölte.
A miniszter a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája által a nap folyamán tartandó tandíjellenes tüntetésről azt mondta, a jogszabályok betartása mellett mindenkinek joga van demonstrálni vagy petíciót benyújtani.
„Mindent lehet, lehet petíciót írni, a törvények betartása mellett mindenki kifejezheti a véleményét, lehet demonstrációt tartani” – mondta, hozzátéve: ezzel neki semmi problémája. Egyet nem lehet, behunyni a szemünket, s nem látni, hogy elfut mellettünk a világ – mutatott rá, majd hozzátette: szükség van a magyar felsőoktatás korszerűsítésére.
Azt akarjuk, hogy színvonalas, modern magyar felsőoktatás jöjjön létre, ebben a Felsőoktatási Kerekasztal minden résztvevőjével, hallgatókkal és oktatókkal, szakszervezetekkel, doktoranduszokkal egyetértés van. A hozzájárulás a reformnak egy része, de messze nem ez jelenti önmagában a reformot – hangsúlyozta. A 2008-as tanévre a felsőoktatás átalakításának minden eleme megvalósulhat, s versenyképes felsőoktatás működhet ekkortól – jelezte.
Rudas Imre, a rektori konferencia társelnöke támogatásukat indokolva közölte: kialakult a felsőoktatás globális piaca, ahol a felsőoktatás áruvá vált, amiért mindenhol fizetnek. Ha Magyarország versenyképes akar maradni, fel kell zárkózni ehhez a piachoz. Hozzátette: ami ingyen van, azt nem mindig a képviselt értékén kezelik. Úgy gondolják, a minőség érdekében mindenképpen fontos, hogy a hallgatók egy szolgáltatás felhasználójaként, vásárlójaként jelenjenek meg.
Részhozzájárulásról van szó, ennél jóval többe kerül a hallgatók képzése – hangsúlyozta. Talán az egész társadalomban igazságosabb helyzetet teremt – tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy ettől jobb minőségű lesz-e az oktatás, közölte: befolyásolhatja a minőséget, hogy a befolyt összeg ötven százalékát intézmények fejlesztésére lehet fordítani.
