Belföld

Letartóztatásban maradhat a betörő, aki kalapáccsal esett áldozatának a lebukásakor

police.hu
police.hu

Továbbra is rács mögött maradhat az a 22 éves férfi, aki kalapáccsal esett áldozatának, amikor tetten érte egy betörés során.

Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre ugyanis azt mondta, hogy a Tatabányai Járási Ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság bűnismétlés megakadályozása és a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása érdekében két hónappal hosszabbítsa meg a gyanúsított letartóztatását.

A gyanúsítás szerint a férfi lenyúlta a kalapácsot és a szerszámkészletet egy vértesszőlősi ingatlan melléképületéből, majd feszegetni kezdte a lakóingatlan bejárati ajtaját, ezután pedig  tovább kutakodott a sufniban.

Ezt kiszúrta a szomszédos ingatlan tulajdonosa, odament a gyanúsítotthoz és felszólította a cselekménye abbahagyására.A fiatal meg akarta tartani az ellopott holmikat, ezért kalapáccsal esett a szomszédnak, és kétszer is fejbe ütötte őt.

A szomszéd az ütéstől elszédült, és elesett. Ezt követően a gyanúsított az eltulajdonított dolgokkal együtt kiment a telekről, de férfi utána ment és a rendőrség kiérkezéséig feltartóztatta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik