Belföld

OKM: jövőre több pénz lesz a felsőoktatásban

Határozottan javulnak a felsőoktatás pozíciói a jövő évi költségvetésben – közölte Závecz Ferenc, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) gazdasági és fejlesztési államtitkára a Magyar Rektori Konferencia keddi budapesti ülésén.

Závecz Ferenc ismertetése szerint az állami intézmények támogatása több mint 12 milliárd forinttal nő, ami mintegy hétszázalékos növekedést jelent. A nem állami intézmények másfél milliárd forinttal számíthatnak többre, míg a hallgatói normatívákra plusz 5,4 milliárdot irányoznak elő. A gazdasági és fejlesztési államtitkár beszámolt arról, hogy folyik a fejlesztési részhozzájárulás bevezetésének és a hallgatói juttatások átalakításának előkészítése, jelenleg a modellszámítások zajlanak.

Kitért arra, hogy a tárca fontolgatja a doktori képzésben is a tandíj újbóli bevezetését, ugyanakkor erről még nincs döntés.


Az államtitkár szólt arról, hogy idén forráshiány miatt a tárca nem tudja megfinanszírozni az Educatio oktatási kiállítás 90 millió forintos költségeit. A tárca illetékese ezért egy olyan megoldást tart elképzelhetőnek, hogy ennek az összegnek a harmadát állja a minisztérium, s az intézmények is szerepet vállalnának például a standok felállításának költségeiben.

Závecz Ferenc kérdésre válaszolva elmondta: jelenleg nem tervezik a műszaki, illetve természettudományos normatíva bevezetését. Arról, hogy a felsőoktatásnál jövőre jelentkező többlettámogatást mire lehet fordítani, nem viszi-e el a kötelező béremelés, azt mondta: erre nem tud megnyugtató választ adni. Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban folyó megbeszélések komoly béremelési kényszert eredményezhetnek – tette hozzá.

Azok a számok, amelyek szerint a jövő évi költségvetés az állami felsőoktatási intézmények támogatását több mint 12 milliárd forinttal növeli, a nem állami intézmények pedig másfél milliárd forinttal számíthatnak többre, egyelőre csak „tervezett számok”, mert a jövő évi költségvetésről szóló javaslatot csak kedden délután nyújtja be a pénzügyi tárca az Országgyűlésnek – közölte Gulyás Erika, az oktatási tárca sajtófőnöke az MTI-vel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik