Robbanás történt a Fejér megyei Zámolyon pénteken dél körül. Az MTI úgy tudja, a helyszínen öt tűzszerész tartózkodott a robbanás idején: közülük hárman meghaltak, egyikük súlyosan megsérült. Ötödik, gépkocsivezető társuk nem tartózkodott a robbanás közelében, így nem sérült meg. A súlyos sérültet mentőhelikopterrel szállították a budapesti Országos Baleseti Intézetbe.
Az MTI Fejér megyei tudósítójának meg nem erősített értesülései szerint a robbanás áldozatai tűzszerészek. A detonáció akkor következett be, amikor egy II. világháborús, 76 milliméteres orosz repeszgránátot éppen homokbánya egyik gödrébe helyezték, hogy ott hatástalanítsák.
A Székesfehérvár közeli település bányáját a honvédségi tűzszerészek arra használták, hogy biztonságban semmisítsék meg a másutt talált aknákat, bombákat.
A HM közleménye szerint a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tűzszerészeit pénteken délben, 12.30-kor érte a baleset. A tárca közölte: az elhunyt szakemberek között egy hivatásos és két szerződéses katona volt. Negyedik, megsérült társuk szerződéses katonaként szolgál.
Még csütörtökön találtak II. világháborús robbanószerkezeteket Oroszlány és Környe között. A veszélyesnek ítélt robbanószerkezeteket a helyszínen felrobbantották, míg a biztonságosabbnak látszó, „ki nem lőtt” robbanószerkezeteket az onnan néhány kilométerre lévő zámolyi homokbányába szállították – áll a közleményben.
A baleset körülményeit a rendőrség és katonai ügyészség szakértők bevonásával vizsgálja. Havril András vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke szakmai vizsgálatot kezdeményezett.
