Orbán Viktor a konzervatív Konrad Adenauer Alapítvány szerda esti, az ötven évvel ezelőtti magyarországi eseményekkel foglalkozó rendezvényén elhangzott beszédében felszólította Németországot, illetve Európát, hogy november 4-ét, az 1956-os magyarországi forradalom véres leverésének napját nyilvánítsák a kommunizmus áldozatainak emléknapjává.
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke egyebek között hangsúlyozta, hogy ha nem lett volna 1956, az Európát kettéosztó vasfüggöny még mindig létezne, s állna az egykori Kelet- és Nyugat-Berlint szétválasztó berlini fal is. „Eddig még soha nem kértünk semmit ezért cserébe, most azonban azt kérjük, hogy november 4-e legyen a kommunizmus áldozatainak emléknapja” – jelentette ki Orbán Viktor, hangoztatva, hogy Európát 1956 mentette meg a kommunizmustól, még ha – mint fogalmazott – Magyarországot nem is tudta megmenteni.
