Belföld

Árnyékkormányt hoznának létre a Kossuth téri tüntetők

Az árnyékkormány koncepcióját alkotmányozó nemzetgyűlés keretében szombaton ismertetjük a fővárosban - közölték Magyar Nemzeti Bizottság politikai ügyvivői csütörtökön.

„Szombaton koncepciót kívánunk alkotni, (…) és jelezni a hatalomnak, hogy az október 23-i brutális rendőri erőszakkal sem sikerült megfélemlíteni bennünket” – mondta újságíróknak Toroczkai László, az MNB 2006 egyik politikai ügyvivője. Hozzátette: azt tervezik, hogy „árnyékkormány” létrehozásával egy „valódi alternatívával” próbálnak megoldást találni a jelenlegi „alkotmányos válságra”.

A több mint egy hónapja a Gyurcsány-kabinet leváltását követelő, új alkotmány megfogalmazását sürgetők képviselője szerint az országban továbbra is „forradalom van olyan hatalom ellen, amely nyílt és totális diktatúra jeleit mutatta meg október 23-án”. Hangsúlyozta: amíg nem foglalhatjuk el újra a Kossuth teret, addig is lesznek 24 órás demonstrációk a hatalom ellen – mondta az aktivista

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik