Belföld

Áder: a népszavazás Gyurcsánynak segít

A Fidesz népszavazási kezdeményezéseivel Gyurcsány Ferencnek szeretne segítséget nyújtani, hogy a kormányfő visszataláljon választási programjához – mondta Áder János, az ellenzéki párt parlamenti alelnöke, aki csütörtökön nemzetközi sajtótájékoztatón ismertette a népszavazás témáit. Eközben az MSZP is előállt nyolc kérdéssel.

A politikus szerint a Fidesz az eddig ismertetett indokokon túl azért is kezdeményezte a hétkérdéses népszavazást, hogy segítsen Gyurcsány Ferencnek visszatalálni a választási programjához, a választási kampányban tett ígéreteihez, ugyanis a kormány most olyan intézkedéseket tesz, amelyekre az országgyűlési választásokon nem kapott felhatalmazást az emberektől.


A kormányt akarja felébreszteni

Áder János hangsúlyozta: sem a tandíj, sem a vizitdíj, de a csökkenő fizetések, a munkát végző nyugdíjasok helyzetének rontása, az adóemelések és a patikaliberalizáció sem szerepelt Gyurcsány Ferenc választási ígéretei között, vagyis ezekre a kormány nem kapott felhatalmazást.

Mint mondta, a népszavazás, amely a közvetlen demokrácia Európában honos és használt eszköze, alkotmányos lehetőség arra, hogy kormányt jobb belátásra bírják, és visszatérítsék korábbi ígéreteihez.


Az MSZP mást kérdezne


Az MSZP szerint azonban mások a valós kérdések – írta közleményében Göndör István, a párt parlamenti frakcióvezető-helyettese. Az MSZP nyolc kérdése:


Egyetért-e ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók, a legkorszerűbb, európai színvonalú eszközökkel, számítógépekkel, laboratóriumi, hang- és vizuális eszközökkel sajátíthassák el a tudást?


Egyetért-e ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézményekben, kórházakban kulturált, tiszta, emberhez méltó körülmények között, jól felszerelten, korszerű gyógyító eszközökkel és jól szervezetten lehessen gyógyulni?


Egyetért-e ön azzal, hogy a háziorvosi, fogászati, járó beteg ellátási rendszer úgy működjön, hogy ne kelljen hálapénzt fizetnie? Ne kelljen pirulva elköszönnie az orvosától?


Egyetért-e ön azzal, hogyha fáj a feje, láza van, a leggyorsabban juthasson gyógyszerhez?
Egyetért-e ön azzal, hogy a mai fiatalok is számíthassanak tisztességes megélhetést lehetővé tevő nyugdíjra?


Egyetért-e ön azzal, hogy a földeken értékteremtő tevékenységet végezzenek, ne maradhassanak csupán parlagfüvet termő területek?


Egyetért -e ön azzal, hogy egy hazafi nem érvelhet hazája érdekei ellen az Európai Unióban?


Egyetért-e ön azzal, hogy minél gyorsabban utolérjük a legfejlettebb európai országokat és ehhez, minden fejlesztésre fordítandó 1 forinthoz 80 fillért kapjunk az EU-tól?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik