Belföld

Koszorúzás a fővárosi Bem-szobornál

Több százan vettek részt vasárnap este a fővárosi Bem-szobornál az 50 évvel ezelőtti forradalom tiszteletére rendezett koszorúzáson. Sólyom László köztársasági elnök vezetésével százak indultak el korábban a Műegyetem elől a helyszínre.

A Rákóczi Szövetség által szervezett idei „történelmi fáklyás menet” keretében százak vonultak át a Műegyetemtől a Bem térig, korhűen felidézve az 50 évvel ezelőtti eseményt. A menet élén felesége társaságában, testőrei gyűrűjében a köztársasági elnök haladt. Sólyom László, akit néhány utcasarkon taps kísért, s akitől többen kérték, hogy „adjon kegyelmet a politikai foglyoknak”, hivatalos programja miatt csak az Erzsébet hídig tartott a tömeggel.

A Rákóczi Szövetség és néhány ’56-os szervezet közös fáklyás vonulásán négy korabeli teherautó is kísért, amelyeket zsúfolásig megtöltöttek a menet résztvevői. Az első teherautó elején egy zászló formájú tábla volt látható, rajta a „Hazugok! Rablók! 1956 nem eladó” felirat. A másfél órás menet alatt folyamatosan a kormány leváltását követelő jelszavakat lehetett hallani, közöttük a „Gyurcsány takarodj!,”, „Gyurcsányt a Dunába, a kormányt meg utána!”, „Rendszerváltást akarunk!” szlogeneket.

A Bem térhez érkező ünneplő tömeget tánc- és énekbetétekkel egybekötött program fogadta. A koszorúzási ünnep főszónoka Kalász Márton, az írószövetség elnöke volt. A rendezvény végén a 3 ellenzéki párt és több szervezet képviselői koszorút helyeztek el a Bem-szobornál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik