Belföld

Visszafogja magát a CATL: kisebb lesz a debreceni beruházás

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

Az idén február 13-án kiadott környezetvédelmi engedély módosítását kérte a CATL, mert a kínai cég azt tervezi, hogy csökkenti az eredeti engedélyben szereplő gyárterület nagyságát – szúrta ki a magyarvasút.hu a CGTN.com kínai állami hírportál értesülését. A módosítási kérelemről 60 napon belül dönt a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal.

Amint az a CATL kérelmében szerepel, a földhasználat optimalizálásával a kínai cég a projekt alapterületét 277 ezer négyzetméterről 240 ezerre kívánja csökkenteni, vagyis az üzem területe közel 13 százalékkal lesz kisebb az eredeti tervben szereplőnél.A portál felidézi: tavaly ősszel a magyar kormány bejelentette, hogy a CATL-é az ország történetének legnagyobb beruházása lesz, értéke elérheti a 7,9 milliárd eurót, egyúttal 9000 új munkahelyet teremthet. Emlékeztetnek: a debreceni lakosok erős ellenzése miatt idén februárban a projekt nagyon szigorú feltételek mellett kapott környezetvédelmi engedélyt. A helyi kormányhivatal számos kötelezettséget rótt a kínai befektetőre a környezet – például a talaj, a levegő, a természet és a víz – védelme érdekében, ezen kívül a kínai cégnek szigorúbb korlátozásoknak és gyakoribb ellenőrzéseknek kell megfelelniük, mint amit a jogszabályok előírnak.

A CGTN.com azt is felidézi, hogy a Debreceni Törvényszéknek ismét döntenie kell arról, hogy környezetvédelmi okokból felfüggeszti-e a kínai akkumulátorgyár építését.

Kapcsolódó
Ítélőtábla: Debrecen vízellátás-biztonsága miatt mérlegelni kell a CATL-beruházás azonnali leállítását
Új eljárásra kötelezték az azonnali jogvédelem ügyében a Debreceni Törvényszéket, mert nem mérlegelte a csúcsidőszakos vízfogyasztás következményeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik