A rendőrök az MTI helyszíni tudósítójának azt mondták, hogy visszamennek központjaikba. Budapest belvárosában azonban a késő esti órákban még mindig jól látható a rendőri készültség.
Többször kiszorították a tüntetőket
A rendőrautók és -teherautók este hat óra körül jelentek meg a Kossuth Lajos tér körülötti utcákban azt követően, hogy egy 20-30 tagú csoport verbuválódott össze a Parlamentnél kordonnal körbezárt terület körül.
A rendőrök az este folyamán többször kiszorították a néhány tíztagú csoportot a térről, később pedig a vissza-visszatérő embereket folyamatosan igazoltatták és felszólították őket a helyszín elhagyására. A környékbeli utcákban is járőröztek és igazoltattak a rendőrök, csakúgy, mint a metróaluljáróban.
Az MTI tudósítójának jelentése szerint nem csak a járókelőket állították meg, hanem például egy autót is, amelynek ablakából magyar zászlót lógatott ki három fiatal, akiket megállítottak, igazoltattak és átvizsgálták gépjárművüket
Megerősítették a kordont
A rendőrök az este folyamán megerősítették a Parlament előtti parkoló, valamint a Rákóczi- és Kossuth-szobor körülötti füves terület köré vont fémkordont. A kordonon belül rendőrök állnak és járőröznek. A Parlament melletti parkolóban több mint 30 rendőrautó és legalább két, rendőröket szállító busz parkol. Ez azt jelentheti, hogy több mint kétszáz rendőr állomásozik a helyszínen.
Az MTI tudósítóinak helyszíni tapasztalata szerint megerősítették a Köztársaság téri MSZP-székház védelmét is, ahol szintén kettős kordont emeltek az épület köré. A Szabadság téren az MTV-székháznál a szokásosnak megfelelő a rendőri készültség, néhány rendőr rendszeresen járőrözik az épület körül. Rendőrök és rendőrautók cirkálnak a belváros teljes területén.
