Belföld

Egymilliárdot fizet az állam a Hős utcai telep lakásaiért

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

A kőbányai önkormányzat részben eladja, részben ingyen átadja a Magyar Államnak a Hős utcai lakótömb 317 ingatlanából önkormányzati tulajdonba került 254 lakást – írta meg a Népszava. Az indoklás szerint annak érdekében teszik ezt, hogy elősegítsék a Terrorelhárítási Központ (TEK) új műveleti komplexumának megvalósítását.

A köbányai önkormányzat a lap szerint az ügyletből több mint egymilliárd forintos bevételre tesz szert, és megszabadul az elhelyezés és a bontás terhétől is. A testület végül is nem támogatta Stemler Diána momentumos képviselőnek azt a javaslatát, hogy az önkormányzati lakások átadásából származó bevételt szociális és lakhatási célokra kelljen fordítani.

A TEK régóta tervezett beruházásáról még 2020-ban döntött a kormány, de az abban szereplő határidő már régen lejárt. A kormány ezért az idén újabb határozatban erősítette meg a szándékát, amely szerint a műveleti központ a Hős utcai nyomortelep helyén épülhet fel.

A telepen szociális munkát végző Kontúr Egyesület elnöke, Molnár Zsuzsanna a lapnak elmondta, hogy két épületben még mindig 15-20 lakásban laknak tulajdonosaik, zömükben negyvenes éveikben járók, de vannak nyugdíjasok és néhány gyerek is. Rajtuk kívül még 43-48 tulajdonos van, akikkel egyelőre nem egyeztek meg, de már sikerült elköltözniük. Folyton változó számban, de nagyjából további 10-20 lakásban élnek még albérlők, illetve jogcím nélküliek és lakásfoglalók.

A hátramaradottak nagyon sanyarú körülmények között élnek, hiszen a végtelenül lepusztult épületekre már senki sem költ, hiszen úgyis lebontják. Csak azt nem tudni, mikor

– érzékeltette a helyzetet Molnár Zsuzsanna.

A Hős utcában ragadtaknak a Kontúrral együttműködve egy karitatív egyesület közreműködésével biztosítanának bonyolult módon cserelakásokat. Ezek zömében 25-45 négyzetméteresek és a Hős utcaihoz hasonló színvonalúak, esetenként fürdőszoba nélküliek, és felújításra szorulnak. A csereként felajánlott ingatlanok zöme a VIII., a XIX. és a XX. kerületben van, de néhányan elfogadtak kisebb vidéki házat is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik