A közlemény szerint Bence György szombaton, 65 éves korában hunyt el tragikus hirtelenséggel.
Az ELTE Bölcsészettudományi karának professzora volt. Lukács Györgynél, majd Márkus Györgynél volt aspiráns 1969 és 1972 között, majd 1972-ben a Hogyan lehetséges kritikai gazdaságtan? című, Márkus Györggyel és Kis Jánossal írt könyve miatt foglalkozási tilalom alá került. Ezután külföldön és szamizdatban publikált.
Először 1982-ben kapott nyugati útlevelet, s több évig az USA-ban dolgozott. 1989-ben rehabilitálták, s ekkor védte meg kandidátusi disszertációját is, majd a rákövetkező évben az MTA doktora lett.
A BUKSZ (Budapesti Könyvszemle) szerkesztő bizottságának tagja lett 1981-ben, később pedig az elnöke, illetve a társelnöke volt. 1990-ben lett az ELTE BTK Társadalomfilozófia és Etika Tanszékének docense, s a következő évben nevezték ki egyetemi tanárrá.
Részvétüket fejezték ki a nagy pártok
Az MSZP,a Fidesz és az SZDSZ frakciója egyaránt részvétét fejezte ki Bence György hirtelen halála miatt, s méltatta a filozófus személyiségét egyik barátja, Betlen János, az MTV szerkesztő-műsorvezetője is.
Az MSZP frakciója közleményében Magyarország évtizedek óta legkiemelkedőbb filozófusának nevezi Bence Györgyöt, s véleményük szerint egyik jellegzetes és fontos alakját veszítette most el a magyar értelmiség.
A Fidesz-frakció nevében Navracsics Tibor frakcióvezető a demokratikus ellenzék kimagasló alakjaként emlékezett meg Bence Györgyről. „Azon magyar értelmiségiek köréhez tartozott, akik már jóval a rendszerváltoztatás előtt kérlelhetetlenül kiálltak a demokrácia ügye mellett, és ebből azóta sem engedtek” – áll a közleményben.
Bence György a demokratikus értékeket tartotta mindenek fölött valónak, ennek tanújelét adta a fiatal magyar demokrácia nehéz napjaiban; így a mostani politikai-morális válságban is az igazság és az erkölcsösség megőrzéséért emelte fel szavát – mutat rá Navracsics Tibor.
Az SZDSZ, valamint Rajk László és Haraszti Miklós, a demokratikus ellenzék egykori tagjai közös közleményben adtak hangot megrendülésüknek.
„Valahai küzdőtársunkat, a demokratikus átalakulás egyik fontos kezdeményezőjét, a kritikai gondolkodás mesterét tiszteljük benne, emlékét szeretettel megőrizzük” – fogalmaznak.
Betlen János, az MTV szerkesztő-műsorvezetője, aki műsoraiban számos alkalommal találkozott Bence Györggyel, az MTI-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy ha az elhunyt filozófus valamelyik értelmiségi „klánhoz” tartozott volna, akkor nem szorulna magyarázatra, hogy ki volt, és minden róla „zengene”.
Bence György nem vett részt a gyűlölködésben, az értelmiségi klánok harcában, törzsi háborújában – mondta, hozzátéve, hogy nem ellenségeket látott maga körül és ezzel – Betlen János szerint – meglehetősen egyedül volt manapság.
