Kállai Csabát, Újszász Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának elnökét szombaton avatták Magyarország vajdájává. A ceremónián alig száz ember vett részt. „A roma társadalom többsége a televízióból értesült az önjelölt cigányvajdáról, s felháborító, hogy az egész cigányságot akarja képviselni egy önjelölt, a cigányság támogatottságát nem élvező vállalkozó” – jelentette ki Kövesi Vilmos. „Soha nem volt Magyarországnak fővajdája vagy cigánykirálya, ezután sincs rá szükség. Ez csak a cigány kultúra lejáratását, egyes önjelölt emberek sajtószereplését segíti elő” – tette hozzá.
Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke úgy fogalmazott: „Ez csak egy pótcselekvés azoknak, akik nem tudnak szembesülni az újkori Magyarország valós társadalmi problémáival.” Bihari György „Guba”, Komárom-Esztergom megye cigányvajdája szerint az újszászi építési vállalkozót senki nem választotta meg tavaly „fővajdának”, és nem bízták meg a cigány közösség hagyományainak és kultúrájának újjáélesztésével.
Kedden sajtótájékoztató keretében szólítják fel az „önjelölt vezetőt”, hogy adja vissza nem hivatalos megbízatását.
