Belföld

Praxist veszthet az adatot nem szolgáltató orvos

Azzal a háziorvossal, aki megtagadja a tételes adatszolgáltatást, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) akár szerződést is bonthat – közölte az Egészségügyi Minisztérium. A háziorvosok ugyanis engedetlenségi mozgalmat indítottak, és nem adnak le betegforgalmi jelentést.

A szaktárca közleménye felhívta a figyelmet, hogy „a fél év letelt, a jogszabályokat be kell tartani, akik megtagadják az adatszolgáltatást, jogszabálysértést és szerződésszegést követnek el. Ennek polgári és ebből adódó más jogi következményei lehetnek, így például az OEP egyoldalúan felmondhatja a finanszírozási szerződésüket. Ennek következtében az egészségbiztosítás keretében nem láthatnak el beteget, betegeiket elveszítik”.

A minisztérium azért aggódik, mert több mint ezer háziorvos írta alá azt a tiltakozást, melyben a tételes betegforgalmi jelentés elkészítését előíró kormányrendelet módosítását kérik az egészségügyi szakemberek. Szeptember elsejétől ugyanis kötelező jelentést adniuk pácienseikről az orvosoknak. Az orvosok szerint azonban ez és etikai aggályokat is felvet, hiszen a betegek egészségügyi állapotára vonatkozó információk szigorúan személyes adatoknak minősülnek, ráadásul plusz terhet ró ez az egészségügyi dolgozókra.

A rendelet egyébként eredetileg ez év tavaszán lépett volna hatályba, de akkor a háziorvosok egyfajta engedetlenségi mozgalmat indítottak, így a kormányzat szeptemberre halasztotta a bevezetést. A rendelet értelmében minden hónap 10. napjáig kell eljuttatni a jelentéseket az OEP-nek az előző havi betegadatokkal. A tárca indoklás szerint erre azért van szükség, hogy a tényleges betegforgalom ellenőrzésével kiszűrjék a fiktív betegeket, melyek után az orvosok felveszik a támogatást. A tárca közleménye szerint a háziorvosoknak a technikai feltételek is adottak a jelentések elkészítéséhez; több mint ötezer orvos pályázati úton összesen 4,5 milliárd forint értékű informatikai eszközfejlesztéshez jutott – közölte az Egészségügyi Minisztérium.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik