Belföld

A Fidesz tárgyalásokat kezd a tüntetőkkel

Szerda délelőtt kezdődnek tárgyalások a Kossuth téri tüntetők és a Fidesz között, Orbán Viktor pártelnök "ultimátumának" lejárta után tervezett pénteki nagygyűléséről - jelentette be kedden este a Kossuth téren demonstráló több mint ezer fős tömeg előtt Takács András, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik ügyvivője.

A szervező elmondta, hogy Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő kereste meg telefonon azután, hogy eljuttatták Orbán Viktorhoz írt levelüket az említett Kossuth téri nagygyűléssel kapcsolatban. Takács András közlése értelmében egyetlen pártot sem tartanak ellenségnek, amely nem tagadja meg a Kossuth téri tüntetők céljait, illetve nem akarja lejáratni őket. Hozzáfűzte: ugyanakkor el kell választani a téren, hogy hol végződik a tüntetés és hol kezdődik a politika.

Az ügyvivő értékelése szerint a nemzeti egységbe a politikai erők is beletartoznak. „Könnyű azt gondolni, hogy nincs szükség politikai pártokra, de ki kell mondani, hogy még nincs helyettük más” – mondta. Takács András a fő ellenségnek az „ultraliberálisokat” nevezte, bármely pártban vannak is.

A keddi felszólalások során többször elhangzott az is, hogy január 1-jéig kell végrehajtani a „valódi rendszerváltást” Magyarországon, mert akkor telik le a moratórium, amely után európai uniós külföldi állampolgárok is vásárolhatnak magyar termőföldet. A tüntetők este félperces csenddel adóztak a szeptember 30-án elhunyt Sütő András erdélyi író emlékének.

Fidesz – ma elnökségi ülés

Délelőtt ül össze a testület, amely a vasárnapi önkormányzati választások óta eddig minden nap tartott ülést. Orbán Viktor a Fidesz hétfői elnökségi ülését követően szólította fel a kormánypártokat, hogy 72 órán belül, csütörtökön 13 óráig menesszék a miniszterelnököt, nyújtsanak be konstruktív bizalmatlansági indítványt Gyurcsány Ferenc ellen, ellenkező esetben a Fidesz péntek délutánra a Kossuth térre hívja az embereket. A Fidesz elnöke ugyanakkor világossá tette: nem csak egy gyűlésről van szó, hanem folyamatról, amely pénteken veszi kezdetét, vagyis ez így fog folytatódni, amíg nem távozik a miniszterelnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik