Sport

„A bemelegítésnél alig bírtam felemelni a karom” – Márton Richárd a vb-7. hely után már az olimpiát tervezgeti

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Márton Richárd a hetedik helyen zárt 200 pillangón a fukuokai vizes világbajnokságon.

A számot az elmúlt években Milák Kristóf uralta, de az olimpiai bajnok klasszis kihagyta a mostani vébét. Így is volt magyar szereplője a döntőnek, amit Márton nagyon erősen kezdett, 50 méternél vezetett, féltávnál pedig második volt a második százon mindenkit faképnél hagyó francia Léon Marchand mögött.

Milák távollétében az 1:52.43 perces idővel új egyéni csúcsot elérő, a Fukuokában 400 vegyesen is győztes francia klasszis ült fel a megüresedett trónra. Márton 1:55.02-vel zárt, és ezzel hetedik lett a fináléban.

„Ugyanúgy próbáltam úszni, mint tegnap, de bíztam benne, hogy marad még energia az utolsó ötvenre. Tegnap is nagyon kiúsztam magam, a bemelegítésnél alig bírtam felemelni a karom.

Ez egy jó úszás volt, bár van még mi javítani az utolsó 100 méteren, de Párizsra ez nagyon jó lesz. Olimpián még nem úsztam döntőt, úgyhogy mindenképpen az a terv, hogy oda is eljussak. Így, hogy Kristóf is ott lesz, jók leszünk

– fogadkozott Márton.

Németh Nándor zsinórban a harmadik világbajnokságon úszhat a 100 gyors döntőjében, mivel megnyerte az elődöntőjét, és összesítésben a negyedik legjobb időt érte el.

Németh az egyes pályáról verte az elődöntő mezőnyét, 47.62 másodperces ideje új egyéni csúcs, és a mostani futamban a románok klasszisát, a tavalyi, budapesti vébén 100 és 200 gyorson is aranyérmes David Popovici-ot is megelőzte. A legjobb időt a másik elődöntő győztese, a brit Matthew Richards úszta, aki 15 századdal volt gyorsabb, mint Németh.

„Volt bennem bizonyítási vágy, nem akartam éppen csak becsúszni a döntőbe. Reggel is erősen úsztam, de azért a délután könnyebben megy. Az volt a taktika, hogy erősen kell elkezdeni a futamot, mert máshogy nem lehet megcsinálni. Épphogy bírtam végig, de a döntőben is ugyanezzel a taktikával úszom majd” – mondta a 23 éves Németh.

Kapás Boglárka a 13., Jakabos Zsuzsanna a 15. lett 200 pillangón, így egyikük sem jutott a döntőbe. Kapás 2:09.56-os ideje jobb volt, mint amit az előfutamban produkált, de futamában így is utolsó lett. Jakabos 2:11.23-mal, hetedikként ért célba, ez fél másodperccel gyengébb volt, mint a délelőtti ideje.

Megdőlt a nőknél a legrégebb óta fennálló világcsúcs: Federica Pellegrini 1:52.98-as rekordja még a 2009-es római vébén született 200 gyorson, ezt írta most át az ausztrál Mollie O’Callaghan, aki 1:52.85-tel csapott a célba.

A Tokióban 400 gyorson olimpiai bajnok Ahmed Hafnaui Fukuokában ezüstérmes lett ebben a számban, de 800 méteren nem engedte át másnak az első helyet. A második helyen a négyszázon győztes ausztrál Samuel Short végzett.

A szerdai döntők eredményei:

férfiak:
800 m gyors:
1. Ahmed Hafnaui (Tunézia) 7:37.00 perc
2. Samuel Short (Ausztrália) 7:37.76
3. Bobby Finke (Egyesült Államok) 7:38.67

 

200 m pillangó:
1. Léon Marchand (Franciaország) 1:52.43 perc
2. Kryzsztof Chmielewski (Lengyelország) 1:53.62
3. Honda Tomoru (Japán) 1:53.66
…7. MÁRTON RICHÁRD 1:55.02

 

50 m mell:
1. Csin Haj-jang (Kína)  26.29 másodperc
2. Nick Fink (Egyesült Államok) 26.59
3. Szun Csien-jun (Kína) 26.79

 

nők:
200 m gyors:
1. Mollie O’Callaghan (Ausztrália) 1:52.85 perc – világcsúcs
2. Ariarne Titmus (Ausztrália) 1:53.01
3. Summer McIntosh (Kanada)  1:53.65

 

4×100  m vegyes vegyesváltó, világbajnok:
1. Kína (Hszü Csia-jü, Csin Haj-jang, Csang Jü-fej, Cseng Jü-fej) 3:38.57 perc
2. Ausztrália (Kaylee Mckeown, Zac Stubbletty-Cok, Matthew Temple, Shayna Jack) 3:39.03
3. Egyesült Államok (Ryan Murphy, Nic Fink, Torri Huske, Kate Douglass) 3:40.19

Ajánlott videó

Olvasói sztorik