Nagyvilág

Észak-Korea rakétázott, Japán tiltakozik

Jung Yeon-je / AFP
Jung Yeon-je / AFP

Kisida Fumio japán kormányfő kedden azzal vádolta Észak-Koreát, hogy megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának ballisztikus rakéták kilövését tiltó határozatát, miután hétfőn röviddel éjfél előtt Phenjan ismét két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki.

A japán miniszterelnök hangsúlyozta,

Phenjan provokációi Japán, a térség és a nemzetközi közösség békéjét és stabilitását fenyegetik.

Hozzátette: kifejezte tiltakozását Észak-Koreának.

Az első rakéta mintegy 350 kilométert, a második 400 kilométert tett meg, mindkettő elérte a száz kilométeres magasságot – közölte a japán védelmi minisztérium, hozzátéve, hogy a rakéta maradványai az ország kereskedelmi zónáján kívül hullottak a tengerbe.

A japán kormányfő közleménye szerint a hétfői rakétakísérlettel kapcsolatban nem érkeztek jelentések károkról.

Hétfőn újabb amerikai tengeralattjáró érkezett dél-koreai vizekre. Az Annapolis nevű, nukleáris meghajtású tengeralattjáró a dél-koreai Dzsedzsu szigetnél horgonyzott le, egy héttel azután hogy a ballisztikus rakétákkal felszerelt, szintén nukleáris meghajtású Kentucky amerikai tengeralattjáró kikötött az országban.

A lépéssel Washington és Szöul az elrettentő erőt kívánja demonstrálni a térségben.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik