A külföldi befektetők bizalma odalenne – vélte a kormánypárti politikus. Gyurcsány Ferenc jelzi ma a reformokat – tette hozzá. Ha az ő kezét elengednék, akkor ezután minden demokratikus vezető kezét elengedhetnék – mondta a szocialista politikus.
Orbán Viktor népszavazási kezdeményezéséről úgy vélekedett: megint szédítette a híveit azzal, hogy azt mondta, ez a népszavazás a kormány sorsát döntheti el.
Gesztusokra, együttműködésre mindenképpen szükség van – mondta kérdésre válaszolva, hozzátéve: de a valódi gesztus nem az, hogy ide-oda költöznek, noha a rossz jelképnek számító Köztársaság térről az MSZP el akar költözni.
Ugyanakkor nem hiszi, azzal, hogy elmennek a Köztársaság térről, akkor Orbán Viktor másnap azt mondja, minden rendben van az MSZP-vel – tette hozzá Lendvai Ildikó.
