Tállai András, ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerint példátlan a magyar közigazgatásban, hogy annak érdekében, hogy egy bukott politikusnak helyet csináljanak, menesztenek egy olyan szakembert, akinek a munkájával szemben eddig semmilyen szakmai kifogás nem vetődött fel.
Hozzátette, azért sem tudják elfogadni a kinevezést, mert álláspontjuk szerint Katona Tamás volt az, aki a legtöbbet kozmetikázott a magyar költségvetésen, „a legtöbbet hazudott” annak érdekében, hogy a büdzsé helyzetét a kormány szempontjából megvédje.
„Ha az államkincstárnál is azt az utat követi, amit a költségvetéssel tett a Pénzügyminisztériumban, akkor nagy válságba kerülhet a magyar közigazgatás és a költségvetés” – mondta Tállai András.
