Élet-Stílus

Egy szexmunkások társaságát kereső New York-i építész lehet a másfél évtized után elkapott sorozatgyilkos

Spencer Platt / Getty Images
Spencer Platt / Getty Images
A Gilgo Beach-i rém azután került a hatóságok látókörébe 2010-ben, hogy egy elhagyatott, óceánmenti út mentén holttesteket találtak. A Long Island-i gyilkosságok gyanúsítottját, a családja mellett titkoban escortokkal is találkozgató 59 éves építészt csak most, a nyomozás újraindítása után tudták beazonosítani.

A Long Island déli partjainál 2010 végén feltárt bűnügyi helyszín megrázta az Egyesült Államokat. Egy eltűnt szexmunkás utáni nyomozás során a hatóságok nemcsak az ő holttestét találták meg az Atlanti-óceánra néző kis szigeten, hanem tíz másik emberét is. A Gilgo Beach-i sorozatgyilkos néven hírhedtté váló elkövető rémtettei már 13 éve megoldatlanok – és az sem biztos, hogy mindegyikük haláláért ugyanaz az ember a felelős –, de július 13-án letartóztatták az ügy gyanúsítottját. Ez a fejlemény azonban csak tovább borzolta a kedélyeket: kiderült, hogy a feltételezett elkövető, az 59 éves Rex Heuermann menő építészként dolgozott Manhattanben, és két gyereket is felnevelt a feleségével abban a Long Island-i házban, ahol ő maga is felnőtt. Vagyis papíron példás, egyszerre kis- és nagyvárosi élete volt a letartózatásáig. De ha a vádak igazak, akkor a megszokottól eltérő kettős életet élet, a másik élete pedig szörnyű titkokat rejt.

Egy eltűnt escort utáni nyomozás vezetett el a sorozatgyilkosig

Az akkor 24 éves Shannan Gilbert eltűnését 2010. május elsején jelentették be a rendőrségen, miután nem ment haza egy kuncsaftjától, aki Gilgo Beach-től pár kilométerre, ugyanazon a szigeten látta vendégül egy házban. A New Jersey-ben élő fiatal nő színész szeretett volna lenni, de az eltűnése előtti időszakban escortként dolgozott.

A Gilbert eltűnése miatt indított nyomozás során december 11-én a Long Islandtől délre húzódó kis szigetről kivezető út mellett, a Gilgo Beach és Cedar Beach közötti szakaszon egy keresőkutya és egy rendőr felfedezett egy másik holttestet – szintén egy szexmunkásét. Majd két nappal később további három másik eltűntként nyilvántartott szexmunkás holttestét is megtalálták az út mentén, egymástól 100-150 méterre.

A helyszín alapos átvizsgálásakor végül összesen 11 ember maradványait találták meg a hatóságok – köztük egy csecsemőét is –, de az ügy gyanúsítottját, a Gilgo Beach-i rémként beazonosított férfit egyelőre csak három gyilkossággal vádolják.

Shannan Gilbert holtteste végül 2011 decemberében került elő ugyanezen a környéken, és az ő meggyilkolásával nem is vádolták meg a most elfogott gyanúsítottat, de New York állam Suffolk megyéjének seriffhivatala az első holttestek felfedezése, és beazonosítása után úgy látta, hogy ugyanaz az ember végzett mindnyájukkal, vagyis egy sorozatgyilkossal állnak szemben.

Spencer Platt / Getty Images Az Ocean Parkway nevű út, ami mellett megtalálták a holttesteket egy 2011 áprilisában készített légifelvételen.

Abból jutottak erre a következtetésre, hogy mind a négy áldozat húszas éveiben járó escort volt – kettejüknek még gyermekei is voltak. Az elsőként megtalált holttestet Melissa Barthelemy 24 éves bronxi szexmunkásként azonosították, aki 2009 júliusában tűnt el, miután azt mondta egy barátjának, hogy egy ügyféllel találkozik majd.

A december 13-án, összekötözött végtagokkal, zsákvászonba csomagolva megtalált három nő, Amber Lynn Costello (akit 2010. szeptember 2-án láttak utoljára), Megan Waterman (ő 2010. június 6-án tűnt el), és Maureen Brainard-Barnes (őt pedig 2007. július 9-én látták utoljára) szintén hasonló körülmények között tűnt el.

A New York-i építési hivatal egyik tanácsadóját gyanúsítják

A rejtélyes ügyet az elmúlt közel másfél évtizedben több tévécsatorna, és még a Netflix is feldolgozta egy esetet bemutató könyv alapján, de sokáig úgy tűnt, hogy a nyomozás elakadt. Aztán 2022 februárjában a hatóságok összeállították a Gilgo Beach-i gyilkossági munkacsoportot, amelynek másfél éves nyomozása eredménnyel zárult, és július elején le is tartóztatták az ügy gyanúsítottját: az építészként a New York város különböző építési hivatalainak tanácsadójaként, illetve saját irodájával a John Fitzgerald Kennedy nemzetközi repülőtérnek is dolgozó 59 éves Rex Heuermannt.

Suffolk County Sheriff’s Office / Getty Images Rex Heuermann a letartóztatása után.

A gyanúsított, akit a manhattani irodájánál tartóztattak le egy csütörtök délután, a holttestek megtalálásának helyszínéhez közel, Long Island Massapequa Park nevű településén élt saját házában a feleségével. A házaspár két gyereket is felnevelt, akik közül az egyik a férfi építészirodájánál dolgozott.

Heuermann a munkatársai szerint kiválóan átlátta a metropolisz bonyolult építési szabályait, szóval kiváló szakember, de egyúttal nagyon bizarr figura is volt, aki sokszor furcsán viselkedett. A szomszédok is hasonló történeteket meséltek róla a New York Timesnak:

ő volt az, akihez még Halloween alkalmával sem küldték át a gyerekeket édességért – még akkor sem, ha az illető Heuermann gyerekének az egyik barátja volt.

A helyi szupermarket alkalmazottai pedig – akik már szintén évtizedek óta furcsán tekintenek rá – azt mesélték, hogy jóval a letartóztatása előtt látták utoljára, amikor a gyerekeknek kirakott ajándék narancsfélékből egy csomót zsebre vágott, amiből akkora balhé kerekedett, hogy az üzletvezetőnek kellett elzavarnia.

Nem csoda, hogy a családjával zárkózott életet élő Rex Heuermanntól féltek a szomszédok, hiszen a házkutatás során egy újabb hátborzongató hobbijára is fény derült: hatalmas fegyverarzenált találtak az otthonában.

Kyle Mazza / Anadolu Agency / Getty Images Házkutatés Rex Heuermann otthonában Massapequa Parkban, 2023. július 14-én.

A felesége már be is adta a válókeresetet

De nemcsak a lőfegyvergyűjteményét és a vád szerint fennálló gyilkos szenvedélyét tudta eltitkolni a szomszédjai és a családja elől, hanem azt is, hogy szexmunkásokkal találkozgat a szabadidejében. Rex Heuermann letartóztatása után a vélhetően mit sem sejtő, vagy rettegésben élő felesége, Asa Ellerup – aki szintén a környékről származott, és már 27 éve élt házasságban a feltételezett sorozatgyilkossal – már be is adta a válókeresetét.

Az 59 éves asszonyt egyébként azért nem gyanúsították meg az ügyben a hatóságok, mert a férje általában akkor találkozott szexmunkásokkal, amikor ő elutazott az USA más államaiba vagy éppen külföldre.

Így volt ez  Melissa Barthelemy, Amber Lynn Costello, Megan Waterman – akiknek a megölésével Heuermannt megvádolták –, és Maureen Brainard-Barnes – akinek a halála miatt szintén vádat emelhetnek ellene –, azaz a Gilgo-négyes tagjainak eltűnésekor is.

Barcelo Stephen / New York Daily News / Tribune News Service / Getty Images Kutatóexpedíció 2011 áprilisában.

Egy félbehagyott pizzaszelet és az autója buktatta le

A helyi, állami és szövetségi nyomozókból álló munkacsoport a mobiltelefonok adataira összpontosította a nyomozást, amelyekből kiderült, hogy a nők telefonjára érkező és onnan indított hívások az utolsó napokban két fő helyszínről érkeztek: Manhattan belvárosából, a irodájának közeléből, és a Massapequa Parkból, a férfi otthonának közeléből.

Emellett a nyomozók kaptak egy olyan fülest is, hogy az egyik áldozatot legutoljára pont egy olyan autóba látták beszállni, amilyet az építész is vezetett, ezért 2023 márciusában már ő volt az elsőszámú gyanúsított a hatóságok szemében.

A gyanújukat végül azután látták elég megalapozottnak, hogy Rex Heuermann nem evett meg teljesen egy szelet pizzát, aminek a kidobott csücskét a nyomozóknak sikerült megszerezniük – majd a kikukázott pizzásdobozban található DNS-mintákat  össze tudták vetni a holttestteken talált nyomokkal.

Barry Williams / NY Daily News / Getty Images Rendőrök két nappal a letartóztatás után annak a Fifth Avenue-n található épületnek a bejáratánál, ahol Rex Heuermann cégének irodái is vannak.

„Egy köztünk járó démon, aki családokat tett tönkre”

Bár Rex Heuermann ártatlannak vallotta magát, a nyomozás nem állt le, mivel a sorozatgyilkos felkutatására létrehozott munkacsoport tagjai úgy gondolják, hogy a férfinak sokkal több áldozata lehet, mint amennyiről jelenleg is tudnak.

„Rex Heuermann egy köztünk járó démon, aki családokat tett tönkre”, nyilatkozta Suffolk megye rendőrfőnöke, Rodney Harrison a férfi letartóztatása utáni – az áldozatok rokonainak jelenlétében megtartott – sajtótájékoztatón.

Következő lépésként a mobiltelefonja adatai, és az online kommunikációja alapján megpróbálják feltérképezni, milyen utazásokon vehetett részt az elmúlt másfél évtizedben Gilgo Beach feltételezett réme, ahogy azt is, mit csinált egyáltalán a hétköznapokban, emellett a jómódú építész más államokban található ingatlanjait is átkutatják.

Rex Heuermann mindezt a rácsok mögött lesz kénytelen kivárni, mivel az ügy súlyossága miatt fel sem vetődött nála, hogy óvadék ellenében szabadon engedjék. Ráadásul a hatóságok tájékoztatása szerint olyan rossz mentális állapotban van, hogy vigyázni kell arra is, ne legyen öngyilkos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik