Kultúra

Majdnem Fenyő Iván is szerepelt az Oppenheimerben

Zih Zsolt / MTVA
Zih Zsolt / MTVA

Christopher Nolan Fenyő Ivánt is el tudta volna képzelni legújabb filmjében, az Oppenheimerben, a színész azonban végül nem kapta meg a szerepet – szúrta ki az Elviszlek magammal legújabb részében a HVG.

Fenyő elmondta, hogy két meg nem kapott szerep miatt fáj igazán a szíve: a Hunyadi – minden idők legdrágább magyar tévésorozata jövő ősszel debütál – és az Oppenheimer miatt. Az előbbiben az antagonista karakterét szerette volna eljátszani, az utóbbinál nem árulta el, hogy pontosan milyen szerepre pályázott.

Elmondása szerint maga Nolan érdeklődött a színész iránt miután látott róla anyagokat, a külföldi ügynökén keresztül jutott el Fenyőhöz, és 7-8 oldalas jeleneteket kért tőle. A színész azonban a meghallhatás előtt koronavírus gyanújával betegedett meg, így nem hagyhatta el a lakását, saját maga, partner nélkül, hidegrázással vette fel a jeleneteket, így a válogató távolról sem úgy zajlott, ahogy azt elképzelte, végül nem is kapta meg a szerepet.

Ennek ellenére az Oppenheimer mégsem forgott magyar színész nélkül, Haumann Mátéra bízták ugyanis Szilárd Leó szerepét, aki ott is volt Matt Damonék oldalán a film londoni premierjén. Nolan egyébként kifejezetten magyar színészt keresett Szilárd szerepére, vélhetően Fenyő is őt játszotta volna el. A brit rendező dicsérte Haumann játékát:

Kapcsolódó
Christopher Nolan Haumann Mátéról: Nagyon sokat tett hozzá az Oppenheimerhez az alakításával
A rendező elmondta, Szilárd Leót érdekes karakternek tartja, akinek a jelenetei is érdekesek a filmben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik