Belföld

Toller elhagyhatja a kórházat

A volt pécsi polgármester már nincs kómában, ezért két héten belül elhagyhatja a klinikát. Toller László kezelését egy budapesti rehabilitációs intézetben folytatják – írja a Dunántúli Napló.

Toller László állapota javult, már nem szorul intenzív ápolásra, ezért két héten belül elhagyhatja a Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikáját. A rehabilitációs kezeléseket pedig egy budapesti intézetben kapja meg.

Az expolgármester felesége a Dunántúli Naplónak adott interjújában elmondta: férje már reagál a körülötte zajló történésekre, és mintha felismerné a családtagjait is. A volt politikus fia szerint apja kómaszerű állapotban van, önállóan tud nyelni és lélegezni.

Toller László június 19-én, a 61-es úton Tamási és Dombóvár között szenvedett balesetet, gépkocsiját olyan autó szorította le az útról, amelyik egyszerre két teherautót előzött meg. A pécsi polgármestert szállító szolgálati kocsi sofőrje, Szőke János megpróbált kitérni, eközben leszorult az útpadkára, amely megdobta a járművet. A politikust és gépkocsivezetőjét, akik súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedtek, mentőhelikopter szállította Pécsre. Szőke János július 7-én belehalt sérüléseibe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik