Belföld

Csak kifogás a nyugdíj a rendőröknek?

Gergényi Péter lavinát indított el: a tábornoki kar harmada kéri nyugdíjazását az erre vonatkozó szabályok változására hivatkozva. A módosítás azonban még el sincs fogadva, ráadásul a miniszter is biztosította őket, hogy kedvező pozíciójuk megmarad.

Tömegesen vonulnának nyugdíjba a rendőrök, pedig a részleteiben még nem is ismert nyugdíjreformról szóló jogszabály leghamarabb 2008 januárjában lép hatályba. Így a Gergényi Péter budapesti főkapitány nyugdíjkérelmével elinduló hullámra – a rendőri tábornoki kar harmada kérte nyugdíjazását, de félő, hogy az állomány további tagjai is gondolkodóba esnek – inkább a bizonytalanság lehet a magyarázat, vagy teljesen más lehet az ok.
Igaz ugyan, hogy a kormány tervezetében radikális változások szerepelnek, például a nyugdíjkiszámításban, Petrétei József rendészeti miniszter azonban azzal próbálta megnyugtatni – nem sok sikerrel – a rendőröket, hogy a legalább 20 éve szolgálókra vonatkozó szabályok nem változnak. A Magyar Hírlap információi szerint egy középvezető jelenleg 200-220 ezer forintos nyugdíjra számíthat, ez pedig a szabályok változása miatt 60-80 ezerrel is csökkenhet, mivel az új számításnál a jutalmak nélküli átlagfizetést vennék figyelembe.

Változnak a korkedvezményes nyugdíj szabályai

A másik valószínű változás a korkedvezményes nyugdíjjal kapcsolatos, a munkáltatóknak ugyanis emelt járulékot kell fizetniük a korkedvezménnyel nyugdíjba vonulók után. 2007-ben ezt még átvállalja az állam, 2008-tól azonban 25, egy évvel később 50, majd 75 százalékot fizet a munkáltató, 2010-től pedig a teljes járulékot. Míg ebben már megegyeztek az érintettek, az még csak tervezet, hogy a korkedvezményes nyugdíjat csökkentenék vagy teljesen megvonnák akkor, ha a nyugdíjba vonult továbbra is kereső tevékenységet folytat. Márpedig ez az állomány nagy részét érinti, sok volt vezető biztonsági céget alapított, de a korábbi közrendőrök nagy része is biztonsági őrként egészíti ki a nyugdíját.

Egy napon is sok múlhat

Nem mindegy az sem, hogy a dolgozó december 30-án, avagy 31-én megy-e nyugdíjba. Nyugellátást ugyanis a jogviszony megszűnését követő napon állapítanak meg, az aznap hatályos jogszabályok szerint. December 30-án megszüntetett jogviszony esetén jár a következő évi nyugdíjemelés és a 13. havi nyugdíj is. A december 31-e azoknak előnyösebb, akiknek így lenne meg a szolgálati idejük (ez nem korkedvezményes nyugdíjnál néhány kivételtől eltekintve 37 év). Ők viszont elesnek a következő év nyugdíjemelésétől, hiszen az előző évben még nem minősülnek nyugdíjasnak.

Gergényit nem kell elengedniük

A jogszabályok értelmében ha egy rendőr leszolgált 25 évet, ezt követően bármikor kérheti nyugdíjazását, amelyet feletteseinek el kell fogadnia. Más eset azonban, ha a tábornoki kar valamely tagja, pláne ha egy főkapitány kéri ezt. Ebben az esetben ugyanis – mint Kolláth György alkotmányjogász lapunknak elmondta – a nyugdíjazáshoz a szakminiszter és a miniszterelnök ellenjegyzése is szükséges. Ha ők ezt megtagadják, maradnia kell. Ekkor felmondhat, ekkor azonban nem kap végkielégítést sem, a nyugdíjig pedig új munka után kell néznie.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik