Belföld

Így használd az Árfigyelőt!

Vannak, aki megszokásból, vannak, akik azért, mert egy üzlet közel van, vannak, akik az akciókat vadászva, és vannak, akik a kedvenceiket keresve indulnak bevásárolni. Jellemzően mindenkinek megvan a maga rutinja, hol és hogyan vásárol be. Mindannyiuknak hasznos támpontot kínál a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) által indított Árfigyelő, de nem mindegy, hogy mit és hogy nézünk rajta. A Tesco most ehhez ad néhány hasznos tanácsot.

Július elsején elindult az Árfigyelő rendszer a GVH és a GFM gondozásában, ahol a GVH közlése alapján egy hét alatt elérte a 25 milliót az összes letöltések száma; ebből az látszik, hogy népszerű a felület, ahol a vásárlók tájékozódhatnak, amikor tejet, tejfölt, sajtot, téliszalámit vagy épp almalevet szeretnének venni. Az első tapasztalatuk nekik is az, hogy az egyik termék itt olcsóbb, a másik ott. Az viszont nem életszerű, hogy a bevásárlókosarat szétaprózva boltról-boltra járva szerezzék be, ami szükséges otthonra.

Érdemes ezért nem csak az egyedi termékárakat nézni, hanem a bevásárlókosár végösszegére is figyelni, hiszen az árkülönbség a blokk végösszegén látszik a legjobban.  Éppen ezért, ha valaki igazán tudatosan szeretne bevásárolni, érdemes az adott termékkategóriák legalacsonyabb egységárait összeadva megnézni, hol mennyibe kerülne a teljes bevásárlás.

Ha összevetjük a minden kereskedőnél elérhető termékkategóriák legalacsonyabb egységárú termékeiből képzett kosarak végösszegét, az látszik, hogy július 5. és 11. között a Tesco 7 egymást követő napon is a legolcsóbb volt.

És itt érdemes megfontolni a következő tanácsot: a teljes kosár mellett figyelembe kell venni a kereskedők által kínált kedvezményprogramokat és egyéb akciókat is, amik még tovább csökkentik a vásárlás végösszegét.

A Tesco ugyanis nemcsak az Árfigyelőn elérhető termékekre fókuszál:

  • Május-június hónapokban például több mint 2000 elemből álló termékkör árát csökkentette.
  • 600 alapvető élelmiszer és háztartási cikk árát tartja tartósan alacsonyan, és folyamatosan ellenőrzi azokat.
  • A Clubcarddal hetente jellemzően 20 közkedvelt termék érhető el bombaáron, melyek közül több nagy, akár 50 százalékot is meghaladó árengedménnyel vásárolható meg.
  • Hetente több mint 1000, jelentős árkedvezménnyel kapható termék érhető el a „Clubcarddal olcsóbb” program keretében.
  • A nyugdíjasok minden kedden 5 százalék kedvezményt kapnak a vásárlásuk végösszegéből, ha használják hűségkártyájukat.
  • A hűségkártya tulajdonosok a gyűjtött pontokat az applikációban azonnal kuponokra válthatják és felhasználhatják.
  • Extra bónusz tipp a Clubcard applikációt használóknak: ezen a hétvégén háromszoros pontokat kapnak a vásárlásuk után, ha aktiválják a kuponjukat!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik