Belföld

Nem küldik el a megyei elnököket az egyeztetésről

Nem küldik el azokat a megyei önkormányzati közgyűlési elnököket, akik annak ellenére, hogy nincs meghívásuk, megjelennek a szerdai önkormányzati egyeztető fórumon - mondta az MTI érdeklődésére Danks Emese kormányszóvivő kedden.

Emlékeztetett azonban arra, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök december 5-ére kezdeményezett találkozót a megyei közgyűlések elnökeivel és meghívta őket a következő önkormányzati egyeztető fórumra is.

A nap folyamán Ódor Ferenc, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének vezetője, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat fideszes elnöke bejelentette: megyei közgyűlések elnökei úgy döntöttek, hogy bár nem hívták meg őket, de ott lesznek a szerdai fórumon.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője kedd délutáni sajtótájékoztatóján az ügyben már azt mondta, hogy a megyei közgyűlések elnökeinek részvétele nélkül önkormányzati egyeztetésre érdemben nem kerülhet sor.

Az MTI azon kérdésére, hogy ha meghívó híján nem engedik be a megyei közgyűlések elnökeit, akkor a meghívóval érkező megyei jogú városok fideszes polgármesterei sem vesznek-e részt, Szijjártó Péter azt mondta: hatalmas tiszteletlenség lenne a megyei közgyűlés elnökeivel és az általuk képviselt mintegy 6,5 millió emberrel szemben, ha nem engednék be őket.

A Fidesz szóvivője szerint nem alkalmas a december 5-i időpont, amikorra a miniszterelnök megyei vezetőket hívta egyeztetésre, hiszen azon a napon a parlament már a szavaz a költségvetésről. El lehet képzelni, mennyiben lenne érdemi egy december 5-i egyeztetés – jegyezte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik