Belföld

Otthonülők lettek a fiatalok

A magyar fiatalok legszívesebben otthon töltik a szabadidejüket, sokaknak nincsenek barátaik, akikkel elmehetnének valahova. Keveset sportolnak, sokat tévéznek, és szinte sosem járnak operába – derül ki a Civil Ifjúság Jelentésből.

Civil Ifjúsági Jelentés


A 2005. évi Civil Ifjúsági Jelentés azt az űrt igyekszik kitölteni, amelyet a kormány – kötelezettsége ellenére – három éve elmulasztott: a kabinetnek ugyanis évente kéne értékelni az ifjúság élethelyzetét és beszámolnia az ezzel kapcsolatos kormányzati intézkedésekről. A tanulmánykötetnek az Új Ifjúság Szemle legfrissebb száma adott teret, és benne 8 cikk foglalkozik a valós helyzettel, öt pedig objektív szakmai alapon igyekszik megoldási javaslatokat nyújtani. A jelentés leginkább az Ifjúság 2004 kutatásra, a KSH, illetve a World Internet Projekt adataira hagyatkozik. A szerzők a dokumentumot hamarosan megküldik a kormánynak, a parlamenti pártoknak, az ENSZ-nek és az Európai Unió megfelelő szerveinek is. Lapunk kérdésére Nagy Ádám, a jelentés szerkesztője elmondta, szeretnének évente, vagy ha szakmai szempontból jobbnak látják, kétévente újabb jelentéseket letenni a kormány asztalára.

A szerdán nyilvánosságra hozott 2005. évi Civil Ifjúsági Jelentésből kiderül: egyre jobban kinyílik a kulturális olló az ifjúság körében: egy szűk kör rendszeresen kulturálódik, míg a nagy többség otthon, a televízió előtt tölti szabadidejét. A kutatás – jórészt az Ifjúság 2004 felmérésre alapozott – adatai szerint a fiatalok 73 százaléka hétköznap otthon van, és mindössze 1,5 százalék jár el rendszeresen kocsmákba, kávézókba. Hétvégén sem sokkal jobb a helyzet: a 24 év alattiak 57 százaléka ekkor sem jár szórakozni, művelődni, viszont viszonylag sokan – 10 százalék – ha teheti, kimozdul a négy fal közül és kirándul.

Nincs motiváció, kevés a barát

A tanulmány megállapítja: a fiatalok nem élnek a sokoldalú információszerzés illetve a kultúra egyre többféle termékének kihasználási lehetőségével, többségük ugyanis motiválatlan a kultúra befogadására. Bár a regionális különbség egyértelmű – egy budapestinek jóval több alternatíva áll rendelkezésére, mint egy községben élő tinédzsernek – az minden csoportnál megállapítható, hogy az a néhány, ötletszerű kulturális tevékenység, amelyről a fiatalok a felmérések során beszámoltak, egyéni elhatározás kérdése, általában a közösség, a társaság hiányzott. A községekben élők 41 százalékának ugyanis nincs baráti köre, a városban élőknél 34, de Budapesten is 12 százalék ez az arány.

Tévé és könyv

A 15 és 24 év közöttiek 43 százaléka passzívnak mondható, ha kulturálódásról van szó, 15 százalékuk otthon ülő, olvasó, és ugyanennyien tartják maguknak kultúra-orientáltnak. A fiatalok nagyrészt tévét néznek: öt perc híján négy óra a magyarok napi „fejadagja”, azaz mindössze négy percet ver ránk a világelső Egyesült Államok. A tanulmány megjegyzi: a TV-nézésen kívüli időben történik minden más szabadidős tevékenység. Ezek közül is az egyik leginkább elhanyagolt kör a sportolás. Sokan szoktak azonban könyvesboltokban nézelődni vagy könyvtárba járni: a KSH szerint 1,5 millióan látogatnak könyvtárakat, a kölcsönzések száma pedig meghaladja az évi 39 milliót.

Kevesen járnak operába

A kultúrafogyasztás helyszíneit tekintve kettészakadt a társadalom: egyfelől kialakult egy jó anyagi helyzetű és sok lehetőséggel rendelkező nagyvárosi csoport, akik az elitkultúrát részesítik előnyben. Míg azonban a budapestiek – 15 százaléka – hangversenyekre, színházba, kiállításokra járnak, a községekben lakók – hat százaléka – a művelődési házakat, diszkókat, bálokat részesítik előnyben. A két csoport különbsége a nyári fesztiváloknál is megmutatkozik: előbbi a Művészetek Völgye és a Sziget, utóbbi inkább a Budapest Parádé látogatója. Az esélyegyenlőtlenséget növelte a multiplexek megnyitása: a fővárosi fiatalok átlagosan háromszor több alkalommal járnak egy hónapban moziba, mint falvakban élő társaik. Településtípustól függetlenül kevesen látogatják az art-mozikat, operát, komolyzenei rendezvényeket: a 15-24 évesek 70 százaléka egyáltalán nem jár ilyen helyekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik