A 2006. évi kormányzati intézkedések hatására a központi intézményeknél a 2005. évi átlaghoz mérten 2006. szeptember 1-jére az állami vezetők száma a felével, továbbá a központi szerveknél foglalkoztatottak (beleértve a vezetőket is) létszáma, valamint a saját épületekben használt összes alapterület nagysága, a személygépkocsik száma az ötödével csökkent – olvasható az Állami Számvevőszéknek a minisztériumok és országos hatáskörű szervek elhelyezésének és tárgyieszköz-ellátottságának ellenőrzéséről készített jelentéséből, amely 2002-től-2006-ig terjedő időszakot vizsgálta. A személygépkocsik megoszlásában jellemzően nőtt a kulcsos rendszerű személygépkocsik aránya. A létszámcsökkenés mértékénél jelentősebben csökkent a mobiltelefonok száma is.
Az ÁSZ tapasztalata alapján a minisztériumok és az országos hatáskörű szervek elhelyezése és a rendelkezésükre álló tárgyi eszközök az igazgatási feladatok ellátásának feltételeit a működőképesség szintjén biztosították, ugyanakkor a különbségek, a színvonalbeli eltérések jelentősek voltak, ezeket az intézmények szakmai feladat ellátásában meglévő különbözőségek csak részben indokolták, ezek az ellenőrzött időszakban általánosságban nem mérséklődtek, sőt még nőttek is.
Az ellenőrzésbe bevont intézményi körben foglalkoztatottak a központi államigazgatás lét-számának közel 1/10-ét jelentették, dologi és felhalmozási kiadásuk az ellenőrzött időszakban évente átlag 86-87 Mrd Ft volt. Az általuk kezelt gépek, berendezések, felszerelések bruttó értéke 46,9 Mrd Ft (az összes központi szerv által kezelt azonos vagyoncsoport 10,5 százaléka), az 1166 db jármű (5,6 százalék) esetében pedig 2,8 Mrd Ft (2,4 százalék) volt. A központi közigazgatási szerveknél a takarékossági intézkedések hatására a személygépkocsik állománya 2002-től 2005-ig kis mértékben csökkent (4,6 százalékkal).
