Szilvásy György még délben tárgyalt a Parlamentben a nemzetbiztonsági bizottság elnökével pénteken a november 4-i rendezvények biztonságosságáról. A kancelláriaminiszter ezután úgy fogalmazott: „nem találtam olyan információkat és érveket, ami alapján kezdeményezném a nemzetbiztonsági bizottság összehívását, vagy olyan kezdeményezéssel élnék, hogy valamelyik rendezvényt el kellene halasztani”.
Közölte: harmincegy bejelentett tüntetés közül „tizenkettő látszik olyannak, amelynek esetében mind a rendezőknek, mind a rendőrségnek komolyabban kell készülnie”. Hozzátette: a „legélesebb helyzet” a Szabadság téren alakulhat ki, mert ott legálisan működő, de szélsőjobboldali szervezetek is bejelentettek demonstrációt.
Elmondta azt is, hogy a rendőrök biztosítani fogják a Kossuth teret, a Szabadság téri szovjet hősi emlékművet, illetve fokozottan figyelnek a Fidesz november 4-ére meghirdetett rendezvényére is. Hozzátette: úgy ítéli meg, a Fidesz nagy rendezői gárdát mozgósított ahhoz, hogy biztosítsa a „belső békességet” a rendezvényen.
A kanvelláriaminiszter egyébként csütörtökön még azt mondta: egyes szélsőjobboldali szervezetekhez köthető személyek erőszakos rendzavarásra készülnek november 4-én. A kancelláriaminiszter akkor úgy nyilatkozott, hogy az adott napon nem egy konkrét eseményt akarnak megzavarni bizonyos csoportok, hanem általában véve készülnek a rendzavarásra, azonban a november 4-i rendzavarásra utaló nyilatkozatok és üzenetek egy része lehet „üres fenyegetőzés, feltűnősködés” is, de az illetékes hatóságok vizsgálnak minden rendelkezésükre álló információt.
Simicskó István a nemzetbiztonsági bizottság elnöke csak annyit mondott az egyeztetés utn: a találkozón az hangzott el, hogy a rendezvényekkel kapcsolatban vannak kockázatok, de ezek nem olyan súlyúak, amelyek indokolnák, hogy bármilyen rendezvényt elhalasszanak.
Lázár János, (Fidesz) a honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke más elfoglaltságai miatt nem tudott jelen lenni a megbeszélésen.
