Az este folyamán az Aulich utca elején a kormány és a miniszterelnök távozását követelő mintegy 50 tüntető előtt Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik vezetője úgy fogalmazott, a Fidesz és más szervezetek rendezvényeit provokátorok készülnek megzavarni, hogy a rendőrség jogalapot kapjon arra, hogy az október 23-án tapasztalhatóhoz hasonló agresszivitással lépjen fel a békés emberekkel szemben.
Hozzátette: méltóságteljesen kell megemlékezni az 56-os forradalom és szabadságharc leverésének 50. évfordulójáról. Elmondta azt is, hogy szombaton a fővárosi Hősök terétől vonulnak a Szabadság térre, ahol csatlakoznak a Magyarok Világszövetségének rendezvényéhez, és a Fidesszel ellentétben, „nemzettudatukat jelképezve”, Árpád-sávos és nemzetiszínű zászlókkal, kormányellenes transzparensekkel vonulnak végig az utcákon.
Gonda László a demonstráció végén arról beszélt: elképzelhető, hogy a Batthyány-örökmécsesnél tartott demonstrációjuk helyszínét a jövő héttől áthelyezik a Vörösmarty térre.
A demonstrálók este 9 óra után a Batthyány-örökmécsestől hazatértek, a Kossuth téren, a Parlament előtt, az előző napokhoz hasonlóan, 8-10 ember álldogált a felállított kordonok előtt.
