Belföld

Mégis kiadta a szerződéseit a korrupciót üldöző Integritás Hatóság

MTVA / Róka László
MTVA / Róka László

Az Átlátszó megpróbált néhány szerződést megszerezni az Integritás Hatóságtól, de a projektbe beletört a bicskája, ugyanis a korrupció ellen bő féléve küzdő szervezet nem adta ki azokat. Biró Ferenc elnök szóban közölte az oknyomozó portál munkatársával, hogy az érintett szerződések nem tartoznak harmadik félre.

Az Integritás Hatóság hétfő délután arról tájékoztatta a 24.hu-t, hogy hétfő délelőtt elküldték a kért, anonimizált szerződéseket. A hírt ma délelőtt az Átlátszó is megerősítette: cikkük megjelenése után pár órával megkapták a visszatartott szerződéseket, amiket a VALTON-SEC Zrt.-vel, a L’azar Advisory Kft.-vel és a Level Nine Vezetési Tanácsadó Kft.-vel kötött az Integritás Hatóság.

A Valtonnal kötött szerződésből például kiderül, hogy

Biró Ferenc egy kívül fekete, belül bézs színű „prémium személygépjárművel” közlekedik, és a sofőrök „átlag feletti precizitással és határozott fellépéssel” rendelkeznek.

A „biztonsági gépkocsivezetői szolgáltatás” díja nettó 1 150 000 forint/fő havonta, az autót pedig havi nettó 440 ezer forintért bérlik, és az üzemanyagot is a hatóság fizeti.

Az Átlátszó szerint a legtöbb kérdést a L’azar Advisory Kft.-vel kötött szerződés veti fel. A cég „speciális szaktudást igénylő szakértői tanácsadói feladatokat” látott el óránként 65 ezer forint + áfáért, de hogy ezek pontosan miről szóltak, arról egy szó sem esik a szerződésben.

A Level Nine Vezetési Tanácsadó Kft. vezetői tanácsadásért és coachingért kapott havi nettó 1,2 millió forintot, ám ez a szerződés június végén hatályát veszti.

A három megbízással kapcsolatban az Integritás Hatóság korábban elmondta: nem kértek be több ajánlatot a feladatok ellátására, az elnök maga választotta ki a szerződő partnereket.

Az Európai Bizottság a múltban egy sor rendszerszintű hibát is azonosított a magyarországi közbeszerzések ellenőrzésénél, ezért az uniós források lehívásának elsősorban intézményi feltételeket szabtak. A magyar kormány számos engedményt tett az uniós pénzek megszerzéséért, melyek közül a legnagyobb az Integritás Hatóság felállítása volt. A szervezet főleg az uniós közbeszerzéseket ellenőrzi majd, de ezen túl is vannak lehetőségei és feladatai.

Kapcsolódó
Itt a lista, ezeket a korrupcióellenes intézkedéseket nem támogatja a kormány
A kormány elfogadta a Belügyminisztérium előterjesztését az uniós nyomásra felállított Korrupcióellenes Munkacsoport jelentésében foglalt javaslatokról. 32 esetben támogatták indítványait, tíz esetben azonban a kormány nemet mondott. Utóbbiak a fajsúlyosabbak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik