Élő Nagyvilág

Prigozsin leállítja Moszkva felé tartó csapatait, hogy elkerülje az „orosz vérontást”

MTI
MTI
  • Az orosz-ukrán háború legnagyobb fordulatainak egyike zajlik éppen Oroszországban. A hosszú ideje nyilvánvaló feszültség az orosz hadsereg vezetése és a Wagner nevet viselő zsoldossereg irányítói között radikális eseményekhez vezetett: a Wagner Oroszországba indult.
  • Amit eddig tudni, abból úgy látszik, az orosz elitek között fegyveres konfliktus kezdődött. Egyelőre Vlagyimir Putyin elnök személyét kerülik a Rosztovot kvázi elfoglaló Jevgenyij Prigozsinék, ám a védelmi minisztert és a vezérkari főnököt már megnevezték ellenfélnek.
  • Moszkva fegyveres lázadással vádolja a Wagner-csoportot, amely állítása szerint akár Moszkváig is megy, a fővárosban ennek nyomán terrorellenes intézkedéseket vezettek be. Egyelőre különösebb akadály nélkül haladnak a főváros felé, ahol több középületet is kiürítettek.
  •  Putyin elnök beszédet intézett a nemzethez, s tudatta, szerinte árulás történt. Világossá tette, hogy a fegyveres erők megkapták a szükséges parancsokat. Prigozsin azzal reagált: valójában a Wagner-csoport katonái a hazafiak.
  • Mindebből nyilvánvaló, az orosz-ukrán háború kulcsfontosságú napja zajlik: belülről érte fegyveres kihívás Putyint, miközben az ukránok ellentámadása zajlik.

Az orosz–ukrán háború tegnapi eseményeiről itt olvashat.

Egynapos lázadás, ami megtépázta Oroszországot

Egyetlen napig tartott a Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér lázadása, de rendesen megtépázta Oroszországot. A puccsszerű lázadás azért indult, mert a védelmi minisztérium elrendelte a zsoldoscsapatok betagozását a hadsereg vezetése alá. Az Ukrajna ellen indított háború tizenhatodik hónapjában, 2023. június 24-én egymást lőtték az oroszok. A Wagner elfoglalta a háborús hadműveletek miatt kulcsfontosságú déli nagyvárost, a Don-menti Rosztovot.

Délelőtt Putyin hazaárulással vádolta meg Prigozsint, ám ez sem állította meg a lázadókat.

Moszkvában munkaszüneti napot rendeltek el, amikor Prigozsin csapatai 400 kilométerre megközelítették a fővárost, Voronyezsnél a hadsereg felrobbantott egy benzinraktárat, hogy az ne kerüljön a lázadók kezére, a Wagner orosz helikoptereket lőtt le, amelyek a konvojra támadtak.

Bár a helyzet egyre komolyabbnak tűnt, Prigozsin kora este gyakorlatilag feltétel nélkül leállította a zsoldosok előrenyomulását. A tankokkal felszerelt Wagner-csapat már csak 200 kilométerre volt a főváros határától.

Rácz András szerint gyanús a Prigozsin nyilatkozat

Rácz András Facebook-oldalán arról ír, hogy szerinte különös volt a hangüzenet, amelyben a Wagner-vezér bejelentette, hogy visszavonulnak.

Nincs követelés, nem határoz meg további célokat, semmi ilyesmi. Teljesen érthetetlen, miben reménykedik

– írta Rácz, aki úgy véli a hangfelvétel is „valahogy szokatlan” volt, olyannak tűnt, mintha összevágták volna. Rácz azt is írta, hogy a TASZSZ által elsőként lehozott hír egy másik, megtévesztő Telegram csatornán ment.

Milliós nézettséget ért el, ahogy leállította csapatait Prigozsin

A Wagner-vezér, Jevgenyij Prigozsin nyilatkozata, amellyel leállította csapatait, pillanatok alatt milliós nézettséget ért el a Telegram csatornáján. A teljes szöveget a BBC alapján közöljük.

Fel akarták oszlatni a Wagner katonai társaságot. Június 23-án indultunk el igazságot szolgáltatni.

24 óra alatt Moszkva 200 kilométeres körzetébe értünk. Ez idő alatt egyetlen csepp vért sem ontottak harcosaink.

Itt azonban eljött a pillanat, amikor a vér folyhat. Átérezve annak felelősségét, hogy orosz vér folyhat bármely oldalon, megfordítjuk menetoszlopainkat, és a tervek szerint visszatérünk a táborainkba.

Prigozsin bejelentette: leállítja csapatait, hogy elkerülje a vérontást

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner vezetője leállítja a Moszkva felé tartó zsoldosait – erősítette meg az AP hírügynökség. A hírt pillanatokkal azt követően tették közzé, hogy Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök bejelentette, hogy közvetített egy deeszkalációs megállapodás megkötésében.

Prigozsin hangüzenetben közölte, hogy leállítja csapatait, hogy elkerülje az „orosz vérontást”. (Guardian)

Orosz külügy: a lázadás a külső ellenségek kezére játszik

Az orosz külügyminisztérium közleményben figyelmeztette a nyugati országokat, hogy ne használják ki az oroszországi helyzetet saját céljaikra.

Óvjuk a nyugati országokat minden olyan utalástól, hogy a belső orosz helyzet esetleg felhasználható oroszellenes céljaik elérésére

– idézte az MTI a dokumentumot.

Az orosz diplomáciai tárca szerint az orosz társadalom élesen elutasítja a fegyveres felkelés kísérletét, amely szerinte az oroszországi helyzet destabilizálására, az egység megbontására és a nemzetközi biztonság szavatolására irányuló erőfeszítések ellen irányul.

A lázadás így Oroszország külső ellenségeinek kezére játszik

– szól a szöveg.

A minisztériumi közlemény értelmében a kísérlet nem talál támogatásra sem Oroszországban, sem a józan külföldi politikai erők körében, a helyzetre a közeljövőben megtalálják a méltó megoldást, az ukrajnai „különleges hadműveletnek”, vagyis a háborúnak pedig minden célja teljesülni fog.

Oroszország folytatja szuverén útját a biztonság szavatolása, tekintélyének megerősítése a nemzetközi színtéren és a többpólusú világrend megteremtése felé. Moszkva nagyra értékeli, hogy szövetségesei és külföldi partnerei megértik ezt az elvi álláspontot

– írta az orosz külügy.

Medvegyev: A világ a pusztulás szélére kerülne, ha a Wagner kezébe kerülnének az orosz atomfegyverek

Oroszország nem engedi, hogy a Jevgenyij Prigozsin vezette Wagner-lázadás puccsá vagy globális válsággá fajuljon, mondta Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök – idézte a TASZSZ orosz állami hírügynökséget a Guardian.

Medvegyev újságírói kérdésekre válaszolva azt mondta, az egész világ a katasztrófa szélére kerülne, ha az orosz nukleáris fegyverek a Wagner kezébe kerülnének.

Az emberiség történetében még nem fordult elő, hogy a legnagyobb nukleáris fegyverarzenál gengszterek ellenőrzése alá kerüljön

– mondta Medvegyev hozzátéve, hogy egy ilyen típusú válság nem korlátozódhatna egyetlen ország területére, a világ a pusztulás szélére kerülne.

Medvegyev gyakran alkalmaz keményvonalas retorikát, mióta Oroszország csapatokat küldött Ukrajnába, és rendszeresen emlékeztette a nyugatot az orosz nukleáris arzenálra, ezzel próbálva eltántorítani az Egyesült Államokat és szövetségeseit attól, hogy növeljék fegyverszállítását Kijevbe.

Csecsen erők indultak a lázadók által megszállt Rosztov felé, a Wagner ütközetre készül

A csecsen erők szombaton délután megindultak a Wagner-csoport által a reggeli órákban elfoglalt Rosztov-na-Donu irányába. Ramzan Kadirov csecsen vezető, aki korábban jó kapcsolatot ápolt a felkelést kirobbantó Jevgenyij Prigozsinnal, most Vlagyimir Putyin mellé állt.

A csecsen vezető jelezte, a csecsen Ahmat különleges műveleti egység is részt vesz a lázadás leverésében. A közösségi médiába felkerült felvételek alapján a csecsen erők máris átlépték a rosztovi régió határát.

Az orosz „Baza” (Bázis) Telegram-csatorna által közzétett felvételek szerint a Wagner-zsoldosok is készülődnek az általuk megszállt város ostromára. A településre vezető utakat lezárták és elaknásították, többek között Taganrog irányába. Taganrog Rosztov és Mariupol között található félúton, az erre vezető útvonal az Ukrajnában harcoló orosz fegyveres erők egyik legfontosabb utánpótlási útvonala. (Portfolio)

A moszkvai polgármester munkaszüneti nappá nyilvánította hétfőt

Moszkva polgármestere bejelentette, hogy hétfőn munkaszüneti nap lesz, és arra kérte a lakosságot, hogy maradjanak otthon, mivel a főváros felkészül a Wagner-lázadás esetleges következményeire – közölte a BBC. Az orosz hatóságok már korábban „terrorizmusellenes műveleti” területté nyilvánították Moszkvát és a moszkvai régiót.

Ez az intézkedés számos különleges hatáskört biztosít a hatóságoknak, többek között:

  • az emberek és a közlekedés korlátozása
  • a kommunikáció figyelése vagy korlátozása
  • személyek és járművek átvizsgálásának joga
  • szükség esetén a lakosság evakuálása

A Wagner útvonalán felrobbantottak egy hatalmas üzemanyagraktárat

A Reuters jelentése szerint több mint 100 tűzoltó próbálja eloltani azt a voronyezsi üzemanyagraktárat, amely szombaton robbant be és kapott lángra. A videofelvételek alapján egyértelműnek tűnik, hogy az első robbanás pillanatokkal azután történt, hogy egy orosz harci helikopter elrepült az olajfinomító raktára mellett. Alekszandr Guszev, a voronyezsi régió kormányzója a Telegramon erősítette meg, hogy a katasztrófavédelem egységei jelenleg is oltják az üzemanyagraktárat.

A Wagner-vezér, Jevgenyij Prigozsin azzal vádolta az orosz hadsereget, hogy a levegőből csaptak le polgári célpontokra, hogy lassítsák az zsoldosok előrenyomulását.

Középületeket ürítenek ki Moszkvában

A BBC Russia arról számolt be, hogy mivel a Wagner Csoport lázadása tart, s halad Moszkva felé, több középületet is kiürítettek Moszkvában. Az intézkedés érintette a Kreml közelében lévő múzeumokat, de bevásárlóközpontokat is zártak be.

Gyorsan haladnak a Wagner csapatai, túl vannak a féltávon Moszkva felé

Az orosz Lipeck tartomány kormányzója szerint a Wagner-zsoldoscsoport behatolt a térségbe – írja az AP. Az Oroszország délnyugati részén fekvő térség hatóságai korábban arra szólították fel a lakosságot, hogy a helyzetre való tekintettel maradjanak otthon szombaton.

A Wagner-csoport erői a péntek éjszaka indult lázadás után elfoglalták Rosztovot. Úgy tűnik, mostanra körülbelül 800 kilométert tettek meg északi irányba.

A Reuters újságírói korábban csapatszállítókat és egy tankot szállító platós teherautót láttak elhúzni Voronyezs városa mellett Moszkva felé több mint félúton, ahol egy helikopter rájuk lőtt. Arról azonban nem érkezett jelentés, hogy a lázadók jelentős ellenállásba ütköztek volna az autópályán. (Guardian)

Putyin repülője elhagyta Moszkvát

Több hírforrás is arról számolt be, hogy Vlagyimir Putyin repülője felszállt a moszkvai Vnukovo repülőtérről helyi idő szerint délután negyed háromkor, majd észak-nyugat irányba indult. A FlightRadar adatai szerint elérte Tver területét. Ez a város kicsit több mint 150 kilométerre van a fővárostól, az elnöknek van is ott egy rezidenciája. A gép ott eltűnt a repülőkövető rendszerből.

Ugyanakkor Peszkov szóvivő azt közölte, hogy Putyin a Kremlben dolgozik.

Sokan nem várják meg Moszkvában a Wagner érkezését

A Wagner-zsoldosok közeledtének hírére hirtelen megteltek a Moszkvából induló repülőjáratok. A Der Spiegel arról számolt be, hogy a Moszkvából Tbiliszibe, Asztanába és Isztambulba tartó közvetlen járatokra már nem kaphatók jegyek.

Közben a Guardian jelentése szerint már a Google Térképen is láthatóvá váltak az orosz fővárost Rosztovval összekötő M4-es autópályán az útlezárások. A Wagner-lázadók ezen az útvonalon közelíthetnek Moszkvához.

A brit lap egy orosz újság értesüléseire hivatkozva arról is ír, hogy az orosz hadsereg géppuskaállást állított fel Moszkva külvárosában. A helyszínről fotó is készült. A Vedomosti számolt be arról, hogy a géppuskaállást a főváros délnyugati szélén állították fel, épp azon a részen, ahol az M4-es autópálya eléri Moszkvát.

Putyin gyorsan tájékoztatta szövetségeseit a Wagner-lázadás után kialakult helyzetről

Vlagyimir Putyin szombaton telefonon beszélt fehéroroszországi szövetségesével, Alekszandr Lukasenko elnökkel. Ez volt az orosz elnök első nemzetközi kommunikációja a Wagner-csoport lázadásának kezdete óta – írta a Moscow Times.

Oroszország elnöke ma reggel felhívta Fehéroroszország elnökét. Vlagyimir Putyin tájékoztatta fehérorosz kollégáját az oroszországi helyzetről

– jelentette a fehérorosz állami média. Lukasenko maradt Putyin legközelebbi szövetségese, aki megengedte az orosz csapatoknak, hogy belorusz területeket használjanak az ukrajnai offenzíva indítóállomásaként.

A Kreml később közölte, Putyin beszélt Kasszim-Dzsomart Tokajev kazah és Savkat Mirzijojev üzbég elnökkel is. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint Putyin nekik is tájékoztatást adott az oroszországi helyzetről.

A kazah média szerint Tokajev azt mondta Putyinnak, hogy az oroszországi események „belügynek” számítanak, Putyin pedig megköszönte a „megértő” hozzáállást.

Reuters: helikopterek lőttek a Wagner-konvojra

A The Guardian a Reutersre hivatkozva ír arról, hogy katonai helikopterek nyitottak tüzet a Voronyezs környéki utakon a Wagner-csoport egyik konvojára. A lap jelezte, nem tudta ellenőrizni a Reuters szemtanúra hivatkozó közlését.

Rácz András: Ha lennének Prigozsin-részvényeim, gyorsan eladnám azokat

Minden ilyen helyzetben az a leglényegesebb változó, hogy az elit meghatározó tagjai csatlakoznak-e a kihívóhoz, jelen esetben Prigozsinhoz. Egyelőre nem látszik ilyesmi.

– kezdi az oroszországi események kapcsán a Facebookon közzétett kommentárját Rácz András. Az Oroszország-szakértő szerint Putyin számára most kulcskérdés a fegyveres erők, elsősorban az orosz Nemzeti Gárda, a hadsereg, a titkosszolgálatok és a rendőrség lojalitása.

Mint írja, Prigozsinnak maximum néhány ezer zsoldosa lehet, Rosztov pedig ezer kilométerre van Moszkvától, azaz aligha jut el a fővárosig a Wagner-csapat.

Rámutat, hogy az orosz állami média hajnal óta következetesen “mjatezs”-ként emlegeti az akciót, ami a lázadást jelenti, de elég negatív konnotációban. Nincs jele annak, hogy a központi információs apparátus bármilyen mértékben támogatná Prigozsint. Prigozsinék Rosztovban elfoglalták az orosz Déli Katonai Körzet parancsnokságát. Moszkva innen irányítja az ukrajnai hadműveleteket. Kérdés, hogy meddig lesz a parancsnokság Prigozsinék kezén, és hogy az ukránok ki tudják-e használni az orosz irányítás átmeneti megbénulását.

Így összegez:

Összességében azt gondolom, hogy bár a végeredményt biztosan most még senki sem tudja, de ha lennének Prigozsin-részvényeim, igen gyorsan eladnám őket.

Megszólalt az ukrán külügy

Reagált az oroszországi eseményekre Kuleba ukrán külügyminiszter: a tárcavezető felszólította a nemzetközi közösséget, hogy ne féljen tovább az eszkalációtól, hanem adja oda Ukrajnának azokat a fegyvereket, amelyekre szüksége van. Szerinte el kell felejteni az Oroszországgal ápolt barátságot, valamint az üzleteket. A Twitteren közzétett üzenetét azzal kezdi, hogy mindazok akik azt mondták, Oroszország túl erős ahhoz, hogy veszítsen, nézzék meg, mi történik.

Prigozsin: Putyin téved, mi vagyunk a valódi hazafiak

Az elnök súlyosan tévedett az anyaország elárulásával kapcsolatban

– így reagált a Telegramon Jevgenyij Prigozsin, a Wagner csoport vezetője Vlagyimir Putyin délelőtti televíziós beszédére, amit a Meduza szemlézett. Az orosz elnök hazaárulással vádolta meg Prigozsint, mire a zsoldosvezér azt mondta: „Hazafiak vagyunk, a szülőföldünkért harcoltunk és harcolunk. És senki sem fogja feladni magát közülünk az elnök, az FSZB vagy bárki más kérésére. Mert nem akarjuk, hogy az ország korrupcióban, csalásban és bürokráciában éljen tovább.”

Prigozsin megismételte a legfőbb kritikáit, amelyek arra késztették, hogy a Wagner csoport fellázadjon az orosz hadsereg vezetése ellen:

Amikor közölték velünk, hogy háborúban állunk Ukrajnával, elmentünk és harcoltunk. De kiderült, hogy a lőszereket, a fegyvereket, az összes pénzt, amit a háborúra szántak, valójában ellopják, a bürokraták pedig hagyják ezt, és csak saját magukat mentik. Mi vagyunk a valódi hazafiak, és akik most szembeszállnak velünk, valójában a söpredék mellé állnak

– fogalmazott Prigozsin.

Miért fontos Rosztov?

A The Guardian összefoglalta, miért fontos a Don-menti Rosztov, azaz miért itt kezdték az akciójukat Prigozsinék.  A lap kiemelte, hogy egyelőre nem ellenőrizhetők a videók, képek, de ezeken az látható, hogy a helyi katonaság, rendőrség épületeinél fegyveresek vannak. A városban arra kérték a lakosokat, hogy ne hagyják el otthonaikat.

A település Dél-Oroszország legnagyobb városa, a régió fővárosa, az ukrán határtól mindössze száz kilométerre található, itt lelhető fel a déli körzet katonai parancsnoksága is, egyúttal fontos logisztikai központja is az orosz hadseregnek.

A háborúra is nyilvánvalóan hatással lesz a Rosztovban kezdődött akció, noha Prigozsin azt állítja, nem lesz ilyen típusú következménye a lázadásuknak. Példaként említette, hogy a Wagner állítása szerint átvették egy repülőtér irányítását, s az ukrán támadásban résztvevő gépek rendben felszállnak.

Lezárják a Rosztov–Moszkva autópályát

Figyelmeztetést adott ki az orosz autópályákat üzemeltető Avtodor cég a Telegramon, melyben azt tanácsolják az autósoknak, hogy kerüljék el a dél-oroszországi M4-es autópályát, mivel azon bármikor megjelenhetnek a Wagner csoport konvojai – írja a CNN.

Az M4 -es autópálya Rosztovtól északra Voronyezsen keresztül tart Moszkvába. Mint korábban megírtuk, Jevgenyij Prigozsin, a Wagner csoport vezetője szombaton azt állította, hogy átvette az irányítást a legfontosabb rosztovi és voronyezsi katonai létesítmények felett, egyúttal ígéretet tett arra, hogy Moszkvába teszi át a székhelyét, amennyiben Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter és Valerij Geraszimov tábornok nem hajlandók találkozni vele.

Korábban a TASZSZ állami orosz hírügynökség arról számolt be, hogy az M4-es autópályán a Don menti Rosztovból Moszkva irányába induló magángépjárműveket már vissza is fordítják a város felé.

Már szedik is le a Wagner csoportba toborzó plakátokat Oroszországban

Nem csak Vlagyimir Putyin reagált gyorsan a Wagner csoport vezetője által meghirdetett lázadásra: Oroszországban szinte azonnal nekiláttak azoknak az óriásplakátoknak az eltávolításához, amelyek az orosz fiatalokat próbálják megszólítani, és arra buzdítani, hogy csatlakozzanak a Wagner csoporthoz. Az alábbi Twitter-bejegyzésben épp egy plakátleszedés látható:

Hárman meghaltak a Kijevet ért rakétatámadásban

Miközben orosz oldalon a Wagner csoport lázadása a legfőbb háborús esemény, addig az orosz erők több mint húsz rakétát lőttek ki Kijevre szombat hajnalban, aminek következtében hárman meghaltak és legalább tizenegyen megsebesültek – írja az MTI.

Az ukrán fővárost júniusban már nyolcadszor érte orosz rakétatámadás. Szerhij Popko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője azt mondta, a légvédelem több mint húsz rakétát lőtt le a főváros környékén, de egy lehulló törmelék Kijevben eltalált egy sokemeletes épületet, ahol három emeleten tűz ütött ki.

A délkelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megyét is orosz támadás érte hajnalban, aminek következtében nyolcan megsebesültek, a térség fővárosában, Dnyipróban az orosz rakéták több lakóépületet eltaláltak.

Az orosz hadsereg három rakétát indított Harkiv, Ukrajna második legnagyobb városa felé, egyikük egy gázvezetéket talált el, tűz ütött ki, de áldozata nincs az esetnek.

Az ukrán légierő beszámolója szerint az orosz erők összesen 51 rakétát és két drónt lőttek ki Ukrajnára, amiből 41 rakétát és mind a két drónt megsemmisítettek. (MTI)

Szergej SZUPINSZKIJ / AFP

Bendarzsevszkij Anton: Prigozsinnak sokkal jobban állnak az esélyei, mint éjszaka

Voronyezs is »elesett«, ahogy ma reggelre Rosztov-na-Donu is

– így kezdi friss Facebook-bejegyzését Bendarzsevszkij Anton Oroszország-szakértő.

Az éjszakai-reggeli eseményekre reagálva azt írja: „Az FSZB-nek, úgy tűnik, nincs terve, erre nem számítottak. Ellenállás nincs, tömegesen megadták eddig magukat a katonák a Wagnernek. A hadsereg a fronton. Putyin úgy mondott beszédet közben, hogy egyszer sem említette meg Prigozsin nevét. Ebből most lehet bármi, Prigozsinnak sokkal jobban állnak az esélyei, mint éjszaka.

Valószínűleg egyáltalán nem spontán akciót látunk, ezt hosszú hetek (vagy hónapok?) előkészületei előzték meg

– írja a szakértő.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik