Élő Nagyvilág

Prigozsin leállítja Moszkva felé tartó csapatait, hogy elkerülje az „orosz vérontást”

MTI
MTI
  • Az orosz-ukrán háború legnagyobb fordulatainak egyike zajlik éppen Oroszországban. A hosszú ideje nyilvánvaló feszültség az orosz hadsereg vezetése és a Wagner nevet viselő zsoldossereg irányítói között radikális eseményekhez vezetett: a Wagner Oroszországba indult.
  • Amit eddig tudni, abból úgy látszik, az orosz elitek között fegyveres konfliktus kezdődött. Egyelőre Vlagyimir Putyin elnök személyét kerülik a Rosztovot kvázi elfoglaló Jevgenyij Prigozsinék, ám a védelmi minisztert és a vezérkari főnököt már megnevezték ellenfélnek.
  • Moszkva fegyveres lázadással vádolja a Wagner-csoportot, amely állítása szerint akár Moszkváig is megy, a fővárosban ennek nyomán terrorellenes intézkedéseket vezettek be. Egyelőre különösebb akadály nélkül haladnak a főváros felé, ahol több középületet is kiürítettek.
  •  Putyin elnök beszédet intézett a nemzethez, s tudatta, szerinte árulás történt. Világossá tette, hogy a fegyveres erők megkapták a szükséges parancsokat. Prigozsin azzal reagált: valójában a Wagner-csoport katonái a hazafiak.
  • Mindebből nyilvánvaló, az orosz-ukrán háború kulcsfontosságú napja zajlik: belülről érte fegyveres kihívás Putyint, miközben az ukránok ellentámadása zajlik.

Az orosz–ukrán háború tegnapi eseményeiről itt olvashat.

Brit katonai értesülés: A Wagner csoport Moszkva felé tart

A BBC néhány perccel ezelőtt egy friss jelentést kapott az Egyesült Királyság védelmi minisztériumától, amelyben az áll, hogy egyes Wagner-egységek „Voronyezs megyén keresztül észak felé haladnak, és szinte biztosan Moszkvába akarnak jutni.”

Voronyezs félúton fekszik Moszkva és a Don menti Rosztov között, utóbbit a Wagner zsoldoscsapat – saját állítása szerint – már ellenőrzése alatt tartja. A brit minisztérium közleménye úgy fogalmaz: a Wagner „szinte bizonyosan” elfoglalta a Don menti Rosztov kulcsfontosságú helyszíneit. A brit védelmi tárca értékelése szerint Prigozsin és Moszkva viszálya mostanra „egyértelmű katonai összetűzéssé” fajult, és azt írják, hogy a Wager csoport erői

legalább két helyen átkeltek a megszállt Ukrajnából Oroszországba.

A jelentés szerint egyes orosz csapatok „valószínűleg passzívak maradtak, és engedelmeskedtek a Wagnernek. Az elkövetkező órákban az orosz biztonsági erők és különösen az orosz nemzeti gárda hűsége kulcsfontosságú lesz a válság alakulásában.”

Razziát tartottak a Wagner csoport szentpétervári irodájában

Orosz bűnüldöző szervek razziát tartottak a Wagner csoport szentpétervári irodájában – jelentette a BBC a Fontanka helyi hírügynökségre hivatkozva. A helyi Wagner-iroda közlése szerint „rendfenntartók hatoltak be a PMC Wagner Központba a szentpétervári Zolnaja utcában.”

Két autóbusz érkezett az épülethez rohamrendőrökkel és nemzetőrökkel, valamint civilruhás hatósági emberekkel. A Fontanka azt is közölte, hogy „maszkos, automata fegyverekkel felszerelt embereket” telepítettek a szentpétervári Blagovescsenszkij híd közelébe, ahol egy olyan szálloda és egy étterem is található, amelyek Jevgenyij Prigozsinhoz, a Wagner csoport főnökéhez köthetők.

Olga MALTSEVA / AFP

Vlagyimir Putyin: Árulás történt

A korábban ígérteknek megfelelően az elmúlt órák fejleményeire reagálva Vlagyimir Putyin elkezdte a televíziós beszédét az orosz nemzethez. Elsőként leszögezte, az orosz nép az életéért és a biztonságáért harcol, és Oroszországnak szüksége van arra, hogy minden erejét egyesítse.

Amivel most szembenézünk, az árulás. Személyes érdekek vezettek hazánk elárulásához és fegyveres erőink harcához

– fogalmazott az orosz elnök. Közölte, hogy mindazokat, akik a hazaárulás útjára léptek, megbüntetik és felelősségre vonják. „A fegyveres erők megkapták a szükséges parancsokat. Azokat, akiket bevontak a fegyveres lázadásba, felszólítom, hogy hagyják abba bűnözői tevékenységüket” – mondta Putyin.

Pavel Bednyakov / SPUTNIK / AFP

Kijelentette: mindent meg fog tenni Oroszország védelmében, egyúttal „határozott lépéseket” helyezett kilátásba a helyzet stabilizálása érdekében a Don menti Rosztovban. Mint fogalmazott:

bármilyen belső zűrzavar halálos fenyegetést jelent államiságunkra, nemzetünkre. Csapást jelent Oroszország népére, a hazánk védelmében tett cselekedeteinkre. Egy ilyen fenyegetés súlyos válaszlépést követel tőlünk.

Putyin felszólította azokat, akiket „megpróbálnak belerángatni a lázadásba”, hozzák meg az egyetlen helyes döntést, azaz ne vegyenek részt a bűnözői akciókban. Mint fogalmazott, Oroszország nehéz harcot vív a jövőjéért, amely egységet, konszolidációt és felelősséget követel meg. A lázadást az ország hátbatámadásának nevezte, szerinte ez történt 1917-ben, az első világháborúban is, amikor a győzelmet „ellopták Oroszországtól”, az intrikák pedig a hadsereg megsemmisüléséhez és az állam széteséséhez, jelentős területek elvesztéséhez, majd polgárháborúhoz vezetett.

Nem hagyjuk, hogy ez megismétlődjön. Meg fogjuk védeni mind népünket, mind államiságunkat minden fenyegetéssel szemben, beleértve a belső árulást is

– közölte az orosz elnök.

Ezt tudni eddig Prigozsinék akciójáról

A BBC összefoglalta, mit lehet eddig tudni a Prigozsin vezette Wagner-csoport akciójáról.

  • Jevgenyij Prigozsin, a Wagner nevet viselő zsoldoscsapat vezetője az orosz hadsereg elleni lázadásra szólított fel.
  • Prigozsin tagadja, hogy puccsot kísérelne meg, Moszkva azonban fegyveres lázadással vádolja.
  • A Wagner azt állítja, hogy csapatai Ukrajnából Oroszországba vonultak, a Don-menti Rosztovban már átvették az irányítást.
  • Okként azt jelölik meg, hogy az orosz hadsereg rakétacsapatást mért a Wagner erőire Ukrajnában.
  • Prigozsin állítja, Moszkvába mennek, ha a hadsereg vezetői nem találkoznak vele.
  • Moszkva első reakcióként terrorellenes intézkedéseket vezetett be a fővárosban, Vlagyimir Putyin elnök pedig beszédet intéz majd a nemzethez.
  • A Moszkvát és Rosztovot összekötő autópályát lezárták.

Orosz tábornok: Három napig ünnep lesz Kijevben

Egyre több forrás erősíti meg, hogy Jevgenyij Prigozsin, a Wagner csoport vezetője órákkal ezelőtt valóban találkozott Junusz-Bek Jevkurov vezérezredessel, az orosz védelmi miniszterhelyettessel és Vlagyimir Alekszejevvel, a vezérkar főcsoportfőnökségének első helyettes vezetőjével a Don menti Rosztov városban – szemlézi az MTI a Kommerszant című lap tudósítását.

A megbeszélésen Prigozsin azt hangoztatta, hogy mindaddig blokkolja a várost, amíg a magánhadserege meg nem kapja Valerij Geraszimov vezérkari főnököt és Szergej Sojgu védelmi minisztert. Válaszul Jevkurov azt mondta, hogy akkor „három napig ünnep lesz Kijevben”.

Prigozsin közzétett egy olyan videót, amelyben azt állította, a Wagner fegyveresei ellenőrzésük alatt tartják Don menti Rosztov katonai létesítményeit, köztük a repülőteret is. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az emberei blokkolják ugyan a létesítményeket, de nem zavarják a munkájukat. Azt is elmondta, hogy bár az ő csapata ellenőrzi a parancsnokságot, de ez nem befolyásolta annak működését:

Egyetlen tisztet sem vontak el a munkájától

– fogalmazott.

A védelmi minisztérium „információs provokációnak” nevezi Prigozsin vádjait, és közölte, hogy a történtek nyomán az ukrán hadsereg támadásra készül Bahmutnál. Mint korábban megírtuk, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) büntetőeljárást indított Prigozsin ellen katonai lázadás kísérlete címén, és felszólította a csoportjának tagjait, hogy vegyék őrizetbe az alapítót. (MTI)

A Wagner-harcosok Rosztovban vannak

A Wagner-csoport Rosztovba ért, Prigozsin állítás szerint a város a kezükben van. Harckocsikkal, nehéz munkagépekkel blokkolt és a rendőrség által ellenőrzött utakról érkeznek képek az Oroszország déli részén fekvő városból.

Arkady Budnitsky / ANADOLU AGENCY / AFP
Arkady Budnitsky / ANADOLU AGENCY / AFP
Arkady Budnitsky / ANADOLU AGENCY / AFP

Prigozsin egy videó szerint magas rangú orosz katonai vezetőkkel tárgyalt

Néhány órával ezelőtt felkerült a Twitterre egy videó, amelyen Jevgenyij Prigozsin találkozik Yunus-Bek Jevkurov orosz védelmi miniszter-helyettessel.

A felvételt közzétevő BBC nem tudta ellenőrizni a videó hitelességét, valamint azt sem, hogy a felvétel mikor készült, de a videóban azt állítják, hogy Prigozsin leült tárgyalni Jevkurovval és Vlagyimir Sztepanovics Alekszejevvel, az orosz katonai hírszerző szolgálat helyettes főnökével. Prigozsin ekkor találkozót követelt Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnökkel és Szergej Sojgu orosz védelmi miniszterrel. A videó állítólag Oroszország déli katonai főhadiszállásán, a Don-i Rosztovban készült.

Orosz tábornok Prigozsinnak: Kérlek, állj meg! Egy vérből valók vagyunk

Az orosz védelmi minisztérium szerint a különleges katonai műveleti területen működő orosz közös erők orosz parancsnok-helyettese, Szergej Szurovikin felszólította a Wagner csoport vezetőjét, Jevgenyij Prigozsint, hogy teljesítse Vlagyimir Putyin elnök parancsát, és minden kérdést békés úton oldjon meg.

Arra kérlek, állj meg. Az ellenség arra vár, hogy a belpolitikai feszültség eszkalálódjon. Nem szabad az ellenség javára játszani ebben a nehéz időben. Mielőtt még nem késő, alá kell vetned magad a nemzeti akaratnak és rendnek. Állítsátok meg a konvojokat, vigyétek vissza őket az állandó bevetési helyeikre, és békésen oldjatok meg minden kérdést

– fogalmazott Szurovikin a TASSZ tudósítása szerint. Hozzátette, „Nehéz utat jártunk be együtt, együtt harcoltunk, kockáztattunk, veszteségeket szenvedtünk, együtt nyertünk. Egy vérből valók vagyunk, harcosok vagyunk.”

Terrorellenes intézkedéseket vezettek be Moszkvában

Moszkva polgármestere bejelentette, hogy terrorellenes intézkedéseket hoznak a főváros biztonságának megerősítésére. Szergej Szobjanyin a Telegramon ezt írta:

A beérkező információkkal összefüggésben Moszkvában terrorellenes intézkedéseket hoznak a biztonsági intézkedések megerősítése érdekében.

(BBC)

Prigozsin elindult Moszkva ellen?

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner csoport vezetője azt sugallta, hogy szombaton egy fegyveres konvojt küld 1200 kilométeres rohamra Moszkva felé, hogy megdöntsék a katonai vezetést – írja a Reuters.

Orosz helyi tisztviselők szerint katonai konvoj haladt az Oroszország déli részét Ukrajnával összekötő fő autópályán, és figyelmeztették a lakosokat, hogy kerüljék el a környéket.

Órákkal korábban az orosz hatóságok azzal vádolták Prigozsint, hogy fegyveres lázadást szervezett, miután bizonyíték nélkül azt állította, hogy a katonai vezetés egy légicsapás során rengeteg harcosát megölte, és megfogadta, hogy megbünteti őket.

Moszkva parancsot adott ki Prigozsin elfogására

Nem sokáig váratott magára Moszkva válasza, miután Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-magánhadsereg tulajdonosa pénteken élesen bírálta az orosz védelmi minisztert a harctéri problémák miatt.

„Jevgenyij Prigozsinnak a kijelentései és tettei valójában egy fegyveres polgári konfliktus elindítására szólítanak fel” – jelentette be az orosz FSZB PR-központja a TASSZ tudósítása szerint.

Prigozsin kijelentései és tettei valójában a fasiszta ukrán erők ellen harcoló orosz katonákat támadják

– fogalmaztak az orosz védelmi minisztérium közleményében. Hozzátették: minden olyan információ, amelyet Prigozsin nevében a közösségi oldalakon terjesztettek azokról a rakéta- és bombatámadásokról, amelyeket az orosz védelmi minisztérium állítólag a Wagner csoport egységei ellen intézett, valótlanok és provokációnak tekinthetők.

Ezen kívül felszólították a Wagner harcosait, hogy tagadják meg Prigozsin parancsainak végrehajtását, és segítsék az elfogását.

Felszólítjuk a Wagner harcosait, hogy ne kövessenek el jóvátehetetlen hibákat, hagyjanak fel minden erőszakos akcióval az orosz nép ellen, ne hajtsák végre Prigozsin áruló parancsait, és tegyenek intézkedéseket az őrizetbe vételére

– olvasható a közleményben. „A helyzet súlyossága és a konfrontáció eszkalációjának veszélye miatt az FSZB büntetőeljárást indított Jevgenyij Prigozsin fegyveres lázadásra való felhívása miatt” – tették hozzá.

Megrázó képek a szellemvárossá lett Bahmutról

Friss légi felvételek készültek a mára szellemvárossá vált Bahmutról.

MTI / AP / Libkos

Az ukrajnai város polgármestere nemrég azt nyilatkozta, hogy ma már mindössze 500 ember él Bahmutban, ahol az elmúlt egy évben szinte folyamatosan heves harcok dúltak. Olekszij Reva hozzátette, ez az adat azért különösen megdöbbentő, mert a háború kirobbanása előtt még 70 ezren éltek a városban.

MTI / AP / Libkos

Százan kaptak tegnap ideiglenes tartózkodási engedélyt az Ukrajnából érkezők közül

Magyarország területére 2023. június 23-án 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 7982 fő lépett be.

A román-magyar határszakaszon belépők közül 6640 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.

A beléptetettek közül a rendőrség 100 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.

Az ukrajnai háború elől 2023. június 23-án nem érkeztek Budapestre vonattal. (MTI)

05:45

Az orosz védelmi minisztert hibáztatja a harctéri problémák miatt Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-magánhadsereg tulajdonosa. Az oligarchának eddig sem volt felhőtlen a viszonya Szergej Sojgu miniszterrel, de legújabb megnyilvánulásában még szigorúbban nyilatkozott róla. Prigozsin a Telegramra töltött fel egy videót, melyben először a kelet-ukrajnai háború 2014 és 2022 közötti szakaszáról beszélt. Szerinte akkor mindkét fél vitt be csapásokat, a harcok néha intenzívebbé váltak, máskor nyugodtabbá, írta a Euronews.com.

2022. február 24-én, az orosz agresszió megindulásának napján viszont semmi különleges nem történt Prigozsin szerint. A milliárdos azt állította, hogy az ukrán agresszió vádját csupán Sojgu miniszter találta ki, hogy meggyőzze Vlagyimir Putyin orosz elnököt és a közvéleményt a háború megindításának szükségességéről. Prigozsin szerint ezt amiatt csinálta Sojgu, mert háborús hőssé akart válni. Az agressziót nem Ukrajna demilitarizálása vagy nácitlanítása miatt akarta elindítani, csupán saját hírnevének öregbítése miatt.

Prigozsin a Twitteren közzétett levelében lényegében hadat üzent a védelmi miniszternek:

A Wagner-csoport Parancsnoki Tanácsa döntést hozott: meg kell állítani az ország katonai vezetése által hozott gonoszságot. Nekik nem számít a katonák élete. Elfelejtették azt a szót, hogy „igazságosság”, amit mi visszahozzunk. Azok, akik elpusztították a srácainkat, akik orosz katonák tíz-, és tízezreinek életéért felelnek, meg lesznek büntetve. Kérdezem: senki sem ellenkezik. Mindenkit, aki megpróbál ellenállni, úgy tekintjük, mint veszélyforrást, és azonnal megsemmisítjük, beleértve az utunkba kerülő ellenőrző pontokat is. És minden repülőt, amit a fejünk fölött látunk. Arra kérek mindenkit, hogy maradjon higgadt, ne engedjen a provokációknak, és maradjon otthon. Miután befejeztük, amit elkezdtünk, visszatérünk a frontra, hogy megvédjük szülőföldünket. Az elnöki hatóság, a kormány, a Belügyminisztérium és más egységek továbbra is a korábbiak szerint működnek. Azokkal fogunk foglalkozni, akik elpusztítják az orosz katonákat. És visszatérünk a frontvonalba. A hadseregben helyreáll az igazságszolgáltatás.

A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov ezt követően közölte, hogy Vlagyimir Putyin elnök tudatában van annak, hogy a Prigozsin lényegében puccsot hirdetett az orosz hadsereg ellen, és Peszkov állítása szerint minden szükséges intézkedést megtesznek.

Peszkov állításait követően az orosz FSZB büntetőeljárást indított fegyveres felkelésre való felszólítás miatt.

Olvasói sztorik