Sport

A kajakos Varga Ádám a rajtnál kilőtt és meg sem állt az Eb-aranyig

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

Varga Ádám aranyérmet szerzett kajak egyes 500 méteren a kajak-kenuban kontinensviadalnak számító krakkói Európa Játékok szombati versenynapján. Az 1000 méteren olimpiai ezüstérmes, idén kétszeres világkupa-győztes Varga rajt-cél győzelmet aratott, egy hajóhossz előnnyel ért célba.

Tavaly második lett ebben a számban az Eb-n, most pedig felnőtt pályafutása első győzelmét aratta világversenyen.

„Az első 300 méter jólesett, 200-nál megindítottam a hajót és 100 métert bírtam, az utolsó százon csak azért küzdöttem, hogy a lapátot berakjam a vízbe. Féltem, hogy a többiek megindulnak, de szerencsére volt annyi előnyöm, hogy nem értek be” – nyilatkozta az M4-nek Varga.

Gazsó Alida Dóra ezüstérmet nyert a kajak egyes 500 méteren. A 23 éves világbajnoknak ez a mostani a második érme Lengyelországban, pénteken Csipes Tamarával párban a kettesek 500 méteres versenyén végzett harmadikként.

18 éves, ifjúsági világbajnok kenus, Kiss Ágnes kellemes meglepetésre szerzett harmadik helyet az egyesek 500 méteres versenyében.  A másik magyar kenus, Adolf Balázs hetedik lett a döntőben.

A pálya adottságai miatt a lengyelországi versenyen – amely Eb-nek számít – csak 200 és 500 méteres számokat rendeznek.

Kajak-kenu Eb

férfiak:

K-1 500 m:
1. Varga Ádám 1:36.212 perc
2. Fernando Pimenta (Portugália) 1:37.358
3. Marko Dragosavljevic (Szerbia) 1:37.806

C-1 500 m:
1. Martin Fuksa (Csehország) 1:45.462 p
2. Catalin Chirila (Románia) 1:46.340
3. Szergej Tarnovszki (Moldova) 1:46.460
…7. Adolf Balázs 1:48.264

 

nők:

K-1 500 m (olimpiai szám):
1. Emma Jörgensen (Dánia) 1:49.494 p
2. Gazsó Alida Dóra 1:49.642
3. Milica Novakovic (Szerbia) 1:50.892

C-1 500 m:
1. Ludmila Luzan (Ukrajna) 2:02.920 p
2. Maria Corbera (Spanyolország) 2:03.990
3. Kiss Ágnes 2:04.576

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik