Sport

„Tudom, megszokták tőlünk, hogy mindig elsők vagyunk, de örülök ennek a harmadik helynek”

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

A magyar kajak-kenu válogatott egy bronzérmet gyűjtött az Európa Játékok pénteki versenynapján, miután a Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara páros harmadikként ért célba a kajak kettesek 500 méteres versenyében.

A pénteki hat döntőből ötben voltak érdekeltek a magyarok, az elsőben, női K-2 500 méteren Gazsó és Csipes duó féltávig az élbolyban haladt, végül azonban a dánok és a lengyelek elhúztak, így a bronzéremmel kellett beérni.

„Tudom, hogy megszokták tőlünk, hogy mindig elsők vagyunk és azt gondolják, hogy valami történt, de ezt nem tudom mondani. Nagyon jól éreztem magam a pályán belül, nem tudok olyan dolgot mondani, ami miatt harmadikak lettünk. Én a pályának az összes méterét élveztem”

– mondta az M4 Sportnak Gazsó Alida Dóra, aki csütörtökön negyedik lett a négyessel, szombaton pedig még 500 méter egyesben is döntőzik.

Csak azt kívántam, hogy Dorka ne legyen olyan csalódott, mint tegnap. Ő ugyanolyan maximalista, mint én, rossz volt látni a csalódottságát. Nem titok, hogy Dorka most sokkal jobb formában van, mint én, de én is nagyon akartam most ezt, miatta. Elsősorban egy jó pályát szerettem volna jönni, ez sikerült és jó volt látni, hogy ő is örül.

Remélem, ezt a jövőre nézve magáévá tudja tenni, hogy nem az a lényeg, hogy milyen érmet akasztanak a nyakunkba, hanem hogy elvégezzük a munkát a pályán és elégedettek legyünk magunkkal”

– fogalmazott a kétszeres olimpai bajnok Csipes Tamara.

Czeglédi Zsolt / MTI A harmadik helyezett Csipes Tamara (b) és Gazsó Alida Dóra.

A férfi kajak négyesek 500 méteres döntőjében Kuli István, Csizmadia Kolos, Nádas Bence és Tótka Sándor elképesztően szoros küzdelem után lett hatodik. A táv első fele után a negyedik helyen lapátoltak a magyarok és ekkor még reális esély mutatkozott az éremszerzésre, de a hajrában többen is megelőzték őket. Az aranyérmet a világbajnok spanyolok szerezték meg, de a harmadik szerbek és a hatodik magyarok között mindössze 19 századmásodperc volt a különbség.

„Nem vagyok boldog, igaz, hogy nem sokon múlt a dobogó. Reménykedtünk egy éremben. Most ez valamiért így sikerült, majd kielemezzük, átbeszéljük és remélhetőleg nekiugrunk a vb-nek” – foglalta össze gondolatait az olimpiai bajnok Tótka.

Czeglédi Zsolt / MTI Tótka Sándor, Nádas Bence, Csizmadia Kolos és Kuli István (b-j) a célba érkezés után.

A kenusoknál Hajdu Jonatán betegségből tért vissza, ezért nem volt meglepetés, hogy nem tudott beleszólni az érmek sorsába 200 méteren, végül hatodikként zárt. A nők hasonló számában Balla Virág rendkívül gyengén rajtolt, ami megpecsételte a sorsát és szintén hatodikként zárt.

A nap utolsó magyar érdekeltségű fináléja, a női kajakosok sprintversenye rendkívül szoros csatát hozott. Az UTE 24 éves, két éve világbajnoki ezüstérmes versenyzője, Lucz Anna sokáig érmes pozícióban haladt, a végén azonban centikkel lemaradt a dobogóról, így meg kellett elégednie a negyedik hellyel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik