Kultúra

Lassan kész az OSZK piliscsabai raktára, aminek megszületéséből a Mészáros család is kivette a részét

TSPC Csoport
TSPC Csoport
A generáltervezői és kivitelezői feladatot is ők végezhették el.

Közel négy évvel ezelőtt, 2019 augusztusában jelentek meg az Országos Széchényi Könyvtár Piliscsabára tervezett, a kötelespéldányoknak, időszaki kiadványoknak, illetve a digitális archívumnak a jövőben otthont adni kívánó raktárépületének látványtervei, rövidesen pedig a végeredmény is kézzelfoghatóvá válik – derül ki az OSZK hivatalos oldaláról.

A piliscsabai Iosephinum területén, a Kádár Mihály vezette TSPC építésziroda, valamint a Mészáros Lőrinc családtagjainak kezében lévő FEJÉR Tervező és Mérnökiroda Kft. közös munkája nyomán, a szintén Mészárosékhoz tartozó Fejér B. Á. L. kivitelezésében megszülető, a területet meghatározó Makovecz-örökséghez illeszkedni kívánó komplexum egy háromemeletes főépületből, illetve két melléképületből fog állni – írtuk korábban.

A műszaki átadás a könyvtár által közzétett információk szerint június 14-én kezdődött, az ismeretlen időben való beköltözéskor pedig 35 ezer polcfolyóméternyi állományrészt helyeznek majd ide, amit később az OSZK éves gyarapodása fog követni.

A projekt előrehaladásának jelenlegi állapotáról egy másfél perces videót is közzétettek:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik