Kultúra filéző

Peruban van a világ legjobb étterme

CRIS BOURONCLE / AFP
CRIS BOURONCLE / AFP

A perui Central nevű étterem végzett első helyen a The World’s 50 Best Restaurants ranglistáján, így kiérdemelte a „világ legjobb étterme” címét, letaszítva tavalyi trónjáról a dániai Geraniumot – jelentette be szerdán a díjátadó bizottság.

A Limában található étterem az indoklás szerint a hozzávalók nagy változatossága, valamint a „hagyományok életben tartása” miatt kapta a díjat, melynek átadóját a spanyolországi Valenciában rendezték meg. A díj második helyezettje a spanyol, barcelonai Disfrutar lett, amely már korábban is szerepelt a listán.

A limai Central már régóta az ínyencek paradicsomának számít, a sokféle befolyást, hagyományt ötvöző és kísérletezés jellemezte perui konyha pedig az egyik legjobbnak számít Latin-Amerikában. A Centralon kívül három másik limai étterem is felkerült az ötvenes listára: a Maido a 6., a Kjolle a 28., a Mayta pedig a 47. lett. A legjobb első 50-be négy francia étterem is bekerült. Míg tavaly csak három volt a listán, a La Grenouillere, a Septime és a Plénitude, idén csatlakozott hozzájuk a Bruno Verjus vezette Table is.

A The World’s 50 Best Restaurants elnevezésű ranglista összeállítását a brit Restaurant magazin kezdte el 2002-ben promóciós céllal. Kezdetben a lap szerkesztői a vendéglátóiparban dolgozó barátaikat hívták körbe, de hamarosan globális jelentőséget kapott a lista, és az igény miatt komoly díjátadó ünnepség szerveződött köré. A döntőbizottságban 1080 független szakértő – a többi között séfek, újságírók és több étteremtulajdonos – foglal helyet.

A döntnökök által alkalmazott kritériumok, a besorolások jogosultsága mindazonáltal évek óta vita tárgya a világ ínyencei között, elsősorban francia séfek szólaltak fel többször az ügyben, átláthatatlannak és homályosnak nevezve a kritériumokat. Több francia, japán és amerikai bíráló 2015-ben elindította saját „A Lista” nevű, ezer éttermet rangsoroló gasztronómiai kalauzát, írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik