Belföld

139135

Menekülnek a háborús Libanonból
Szárazföldi és légi offenzívát indított az izraeli hadsereg múlt szerdán Dél-Libanonban, megtorlásul azért, mert a síita Hezbollah szervezet gerillái nagyszabású támadást intéztek a zsidó állam északi része ellen, amelynek során a hírek szerint megöltek legalább nyolc izraeli katonát, kettőt pedig foglyul ejtettek. (Mindeközben egy másik izraeli katonát palesztin fegyveresek tartanak fogva immár három hete a Gázai-övezetben, ami miatt az izraeli erők a térségben úgyszintén offenzívát folytatnak.) A lapzártánkkor immár egy hete tartó katonai akcióra az Irán támogatását élvező Hezbollah erői is válaszoltak, több száz rakétát lőve ki izraeli célpontokra. A fegyveres konfliktusnak máris több száz halálos áldozata van – jórészt civilek -, s a külföldiek, valamint a háborús övezet lakói ezrével menekülnek a térségből. Az újabb közel-keleti háború a világ legfejlettebb nyolc ipari országának (G8) hétvégi szentpétervári csúcstalálkozóján is központi témává lépett elő: a résztvevő állam- és kormányfők nyilatkozatban ítélték el a Hezbollah akcióját, az izraeli katonák elengedését és az izraeli támadások beszüntetését követelték, arról azonban megoszlottak a vélemények, hogy a katonái elrablására adott izraeli válasz mennyire volt helyénvaló, illetve eltúlzott. A G8 vezetői elhatározták, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában nemzetközi megfigyelő és biztonsági misszió küldését kezdeményezik Dél-Libanonba – ami Izraelnek cseppet sincs ínyére. Mindeközben a piacok máris igen érzékenyen reagáltak a legújabb közel-keleti konfliktusra – a kőolaj világpiaci ára például újabb magasságokba emelkedett -, ráadásul elemzők máris attól tartanak, hogy a háború eszkalálódhat. Nem zárható ki ugyanis, hogy Irán vagy Szíria Libanon segítségére siet, márpedig az beláthatatlan következményekkel járna a térségben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik