Belföld

15 évet kértek a covidos beteget káliummal megölő ápolóra, azt állítja, elnézte a feliratot

Minősített emberölés bűntette miatt állítja bíróság elé a Baranya Vármegyei Főügyészség azt a pécsi ápolót, aki halálos dózisú káliumot fecskendezett egy covid betegbe.

Kutas Tamás, a Baranya Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy 15 éves fegyházat kértek az ápolóra.

Kérdésünkre elmondta még, hogy a férfi elismerte azt, hogy beadta az injekciót, de azt állította, hogy nem akarta megölni az idős asszonyt. A vallomásában azzal védekezett, hogy nem bírta kiolvasni a fecskendőre kézzel írt kálium szót, és azt hitte, hogy a nő keresztneve van rajta.

A vádirat szerint a pécsi klinikán próbaidőben dolgozó ápoló tavaly december közepén egy orvossal és két nővérrel együtt volt ügyeletben, és a klinika Covid-osztályán magatehetetlen állapotban feküdt egy 82 éves beteg. Az aznapi laboreredményekből derült ki, hogy az idős embernek káliumhiánya van, ezért az orvos káliuminfúziót írt elő számára, melynek beadása a műszakvezető nővér feladata volt.

A nővér a megfelelő protokoll szerint az injekciókat előkészítette, majd a fecskendőket elhelyezte a Covid-osztály zsilipelő kapuja elé azzal, hogy a szükséges óvintézkedések után azokat beviszi a beteghez. Időközben a műszakvezető nővért vizitre hívták, ezért megkérte az ápolót, hogy ellenőrizze a beteg infúziójának az állapotát, hogy annak lefolyása hogyan halad.

Az ápoló – kihasználva azt, hogy a tevékenységét senki sem ellenőrzi -, magához vette az előkészített fecskendőket, majd a kórteremben egyedül lévő, magatehetetlen beteg kanüljén keresztül közvetlenül az érpályába fecskendezte a káliumot. Miután a műszakvezető nővér visszatért a vizitből, észlelte a kikészített fecskendők hiányát, majd a szobába lépve tetten érte az ápolót, amint az injekciót a betegbe fecskendezi.

Az idős ember néhány perccel ezt követően heveny káliummérgezés következtében kialakult szívelégtelenség miatt elhunyt. Az ápolót a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolják, és 15 év fegyházat kértek rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik