Belföld

138795

Kizárhatják az MTK-t
Egy újabb kínos hazai futball-ügy: a FIFA arról tájékozatta az MTK és az MLSZ vezetőit, hogy ha a kék-fehér klub péntek éjfélig (!) nem utal át 134 ezer eurót a Torghelle Sándort menedzselő irodának, a nemzetközi szövetség szankciókhoz folyamodik majd, s akár egy bajnoki osztállyal lejjebb is sorolhatja az egyesületet.
A pénzt az iroda vezetője, Gunnar Grynner követeli. Az üzletember szerint az összeg Torghelle eladása után jár a cégének.
– Grynner úr kétszeresen is tévedésben van, hiszen mindamellett, hogy rossz helyre küldözgette a leveleket, ezzel a FIFA-t is megtévesztette – nyilatkozta az MTK honlapján Domonyai László klubigazgató. – Csak és kizárólag az MTK Hungária FC részére jöttek a különféle felszólítások, csakhogy ennek a klubnak Torghelle Sándorhoz soha nem volt köze, a játékos sohasem volt ennek a klubnak játékosa, ő az MTK Hungária Kft-hez tartozott. Többször is kértük az MLSZ-t, hogy járjon közben az érdekünkben a FIFA-nál, és világosítsa fel a nemzetközi szövetség illetékeseit és a menedzserirodát arról, hogy rossz helyen tesznek panaszt és követelnek pénzt. A svéd partner ráadásul jóval több pénzt szeretne kapni, mint amennyi véleményünk szerint jár neki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik