Nagyvilág

Tízezrek tüntettek a melegjogokért a varsói Pride-on

FRANCOIS DEVOS / HANS LUCAS / HANS LUCAS VIA AFP
FRANCOIS DEVOS / HANS LUCAS / HANS LUCAS VIA AFP

Több tízezren vonultak fel szombaton a varsói Pride felvonuláson, hogy a lengyel választások előtt az LMBT emberek egyenjogúságát követeljék. Az ország jobboldali kormánya, amely újraválasztásra törekszik, a korábbi kampányokban az általa „LMBT-ideológiának” nevezett jelenséggel szembeni fellépésre összpontosított.

Varsó polgármestere azonban fogadkozott, hogy az LMBTQ közösség „mindig biztonságban lesz”.

És remélem, hogy mindannyian biztonságban lesztek Lengyelországban

mondta az ellenzéki Rafal Trzaskowski a tömegnek, aki a felvonulás előtti sajtótájékoztatón így fogalmazott:

Meg akarjuk mutatni, hogy ma a sokszínűség, a kisebbségi jogok azt jelentik, hogy Európa nyitott, Európa toleráns.

Lengyelországban az azonos neműek kapcsolatát jogilag nem ismerik el, és az ország már megtiltotta az azonos nemű pároknak a gyermekek örökbefogadását. Akadályokba ütköznek azok a transzneműek is, akik átváltozásukat szeretnék hivatalossá tenni.

A Lengyelországban kormányzó, konzervatív-nacionalista Jog és Igazságosság (PiS) párt szerint a házasság és az örökbefogadás kiterjesztése a meleg párokra veszélyezteti a hagyományos családi struktúrákat és káros a gyermekek számára.

Az aktivisták arra számítanak, hogy a párt ezeket a kérdéseket arra fogja felhasználni, hogy az idei októberi vagy novemberi választásokon mozgósítsa a konzervatív szavazókat a túlnyomórészt katolikus országban.

A nagy tömeghez csatlakozott a felvonuláson Mark Brzezinski, az Egyesült Államok lengyelországi nagykövete és Anne Hidalgo, Párizs polgármestere is.

Nem hagyjuk magunkat befolyásolni azoktól, akik el akarják törölni a nők jogait, a kisebbségek jogait, az LMBT-emberek jogait, és ma azt szeretném elmondani önöknek, hogy Párizsban, akárcsak Varsóban, mi is teljes mértékben szolidárisak vagyunk és elköteleződünk önökkel a transzneműek jogaiért

– idézi Anne Hidalgót a BBC.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik