Sport

Női kosár-Eb: vereség Törökországtól

MTI/Kovács Tamás
MTI/Kovács Tamás

A magyar női kosárlabda-válogatott 89-67-re legyőzte Szlovákia csapatát az Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján. Pénteken délben, szintén Ljubljanában már Törökország legjobbjai ellen léptek parkettre Székely Norbert szövetségi kapitány tanítványai.

Bár az első percekben beragadtak a lányok, két perc elteltével 0-3-at mutatott az eredményjelző, első sorban Lelik Réka és Cyesha Goree eredményességének köszönhetően átvették az irányítást, majd 18-13-ra megnyerték az első negyedet.

Félidőre tovább növelték az előnyt a magyar lányok (34-26), és e nyolc gólos előny birtokában magabiztosan tartották az előnyt a harmadik tíz percben is, sőt, mivel 17-16-ra megnyerték ezt az etapot, már kilenc gólos fórral, 51-42-es állással fordultak a hajrára.

A negyedik negyedet jobban kezdték a törökök, két perc alatt hamarjában négy pontot is szereztek, míg mi egyszer sem találtunk be a gyűrűbe. Feljöttek 51-46-ra, Székely Norbert egyből idődt kért, és próbált belenyúlni a meccsbe – dobtunk is egy duplát, majd még egyet, de ezalatt a törökök sem tétlenkedtek, és feljöttek 56-53-ra.

Ahogy lett szorosabb a meccs, úgy lett egyre feszültebb, tördeltebb a játék, amit 4:36-al a vége előtt 57-53-as magyar vezetésnél még egy videózás is lassított.

Újfent Lelik Réka nyugtatta meg a kedélyeket egy pazar három pontossal – végül 18 pontig jutott, 5 lepattanót szerzett, és 9 asszisztot osztott ki –, majd dobtunk még egy triplát, meg még egyet, ezzel vezettünk a vége előtt két perccel 66-62-re. Majd 67-62-re is, de a törökök nem adták fel, 57 másodperccel a vége előtt egalizáltak (67-67).

Székely Norbert ismét időt kért. Azon túl, hogy megpróbálta megnyugtatni csapatát, a győzelemhez vezető utat is feltette a mágnestáblára.

Kiss Virág dobhatott két büntetőt, de csak egy ment be, és mivel kaptunk egy duplát, a törökök megfordították a meccset (68-69). Újabb időkérés, újabb rajzolás következett.

14,4 másodperccel a vége előtt egy, a török palánk alatt labdáért folytatott párharc során vitatható szituációban aztán ellenfelünknek adták a sporik a labdát. Azonnal szabálytalankodtunk, de ez sem segített – maradt a 68-69.

Vereségével a magyar női kosárlabda-válogatott egy győzelemmel és egy vereséggel áll a D csoportban. Az utolsó mérkőzést a szintén győzelemmel, Törökország 71-63 arányú legyőzésével indító Szerbia ellen játsszuk.

Kosárlabda-Eb, D csoport

Törökország – Magyarország 69-68 (13-18, 13-16, 16-17, 27-17)
Szerbia – Szlovákia 90-52 (30-12, 17-19, 18-4, 25-17)

 

Az állás: 1. Szerbia 4 pont, 2. Magyarország 3 (157-136), 3. Törökország 3 (132-139), 4. Szlovákia 2.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik