Tech

Megvan, mikor jön a Marvel’s Spider-Man 2

SIE
SIE
Végre megvan a hivatalos megjelenési dátum, és bejelentették Venom érkezését is.

A Sony a 2023 Summer Game Fest keretében jelentette be, hogy október 20-án kerül a boltokba az idei év egyik legjobban várt játéka, a Marvel’s Spider-Man 2. Az Insomniac Games játékából kevesebb, mint egy hónapja kaptuk meg az első gameplay előzetest, most pedig már azt is tudjuk, hogy bő négy hónapon belül folytathatjuk Peter Parker és Miles Morales kalandjait.

Az eseményen kaptunk egy kis ízelítőt Venomból is, és kiderült, amit már mindenki sejtett egy ideje: a játékban nem Eddie Brock személyesíti meg Pókember egyik legveszélyesebb ellenfelét. Ha tippelnünk kellene, kiindulva az első rész végén látható jelenetből, ezúttal Peter Parker legjobb barátja, Harry Osborn olvad majd össze a különleges képességeket biztosító szimbiótával.

A Marvel’s Spider-Man 2 a 2018-as Marvel’s Spider-Man folytatása, és ebben az epizódban már nemcsak Peter Parker, de a Pókverzum-filmekben főszerepet kapó Miles Morales is irányítható lesz (bár őt már irányíthattuk rövid ideig az alapjátékban, és a saját spin-offjában is), sőt, ha nem a sztoriküldetéseket hajtjuk végre, akkor válthatunk is a két hős között.

A második részben Peter is magára ölti a legendás fekete ruhát, azaz a szimbiótát, ami – a képregényekben és a Sam Raimi harmadik Pókember-filmjében látottakhoz hasonlóan – hatással lesz a karakter személyiségére is. A két főszereplő Pókember eltérő képességekkel fog rendelkezni, de lesz közös képességfájuk is, a játéktér pedig a duplájára nő az első részhez képest, Manhattan után végre bejárható lesz Brooklyn, Queens és Bronx is.

A játék tehát ősszel jelenik meg, első körben kizárólag PS5 konzolra lesz elérhető, tehát a Horizon: Forbidden West – Burning Shores kiegészítőhöz hasonlóan PlayStation 4-en már nem lehet majd vele játszani. Az ugyanakkor majdnem biztosra vehető, hogy a Marvel’s Spider-Man és Marvel’s Spider-Man: Miles Morales játékokhoz hasonlóan valamikor a jövőben várható egy PC-s átirat.

Az előrendelés június 16-án indul, és akik előre bizalmat szavaznak a játéknak, azok a megjelenéssel párhuzamosan korábban megkapják az Arachknight öltözéket Peter számára (3 eltérő színben), a Shadow Spider öltözéket Miles számára (3 eltérő színben), már kezdéskor megkapják a Web Grabber nevű kiegészítőt, illetve 3 extra képességpontot induláskor.

A játékből elérhető lesz Digital Deluxe kiadás is (10 exkluzív ruhával, további két extra képességponttal, különleges keretekkel és matricákkal a fotó módhoz, továbbá az előrendelői ajándékokkal), illetve készül gyűjtői verzió is, amiben helyet kapnak az előrendelői ajándékok, az említett exkluzív ruhák, illetve egy szobor (Miles, Peter és Venom) és egy fémtok is.

SIE A gyűjtői kiadás tartalma.
Kapcsolódó
Az elmúlt évek legjobb Marvel-játékai
Szavazz, hogy téged melyik Marvel szuperhősös videójáték ragadott legjobban magával!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik