Sport

Győri kézilabdaedző: Nagyon nehéz legyőzni a Ferencvárost, mert a szövetség támogatja

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI
Se tavaly, se idén nem sikerült megnyernie a Bajnokok Ligáját a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatával, ezért a távozó edző, Ambros Martín úgy érzi, megbukott. Ugyanakkor szerinte a hazai sorozatokban nehéz legyőzni a Ferencvárost, mert a szövetség a fővárosi csapatot támogatja.

„Az volt a célunk a csapattal, hogy ismét megnyerjük a Bajnokok Ligáját és mivel ez két szezon alatt sem sikerült, csak azt tudom mondani, megbuktam. Megpróbáltunk mindent, de egyik évben sem tudtunk olyan magas szinten játszani, mint riválisunk. Sem a tavalyi döntőben, sem idén az elődöntőben. Ettől függetlenül boldogan és felemelt fejjel távozom, mert mindent megpróbáltunk” – idézte az M4sport.hu a spanyol szakembert.

Martín tavaly májusban tért vissza az ETO kispadjára, de a megszerezhető hat címből mindössze a két bajnoki aranyat tudta begyűjteni.

A Magyar Kupát tavaly és idén is a Fradi hódította el, míg a Bajnokok Ligájában mindkét évben a norvég Vipers győzte le: 2022-ben a döntőben, a hétvégén pedig az elődöntőben.

Martín a sportcsatorna kézilabda-magazinjának nyilatkozta elmondta, a hazai sorozatokban nagyon nehéz legyőzni a nagy rivális FTC-Rail Cargo Hungáriát.

Nemcsak azért, mert egy kiváló csapatról beszélünk, hanem azért is, mert a szövetség támogatja.

Számos sportszerűtlen mérkőzésünk volt, olyan, mintha a Győr nem magyar csapat lenne, nem tartozna a többi közé. Ezt pedig nem tudtuk jól kezelni az elmúlt években. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy jobb együttessé váltunk miattuk és hiszem, hogy az FTC nekünk is köszönhetően nőtt fel, mint csapat” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik